2010-08-28
Torony, mű és ugrás

Csodálattal tekintettem midig a toronyugrókra. Egyrészt velem ellentétben nincs tériszonyuk, másrészt úgy suhannak és trükköznek a levegőben, ahogy én soha nem voltam rá képes, s nem is leszek. A magasságtól való félelmem amúgy 1979-re nyúlik vissza, amikor az akkori Jugoszláviában, Omis alatt a strandon a hátamra estem egy fáról. Első külföldi utam sok kellemes élményt hagyott bennem – leszámítva ezt. Magam sem hittem, hogy huszonnyolc év múlva látom viszont azt a fát.
Visszakanyarodva a műugrásra, a sportenciklopédia szerint ez egy állítható rugalmasságú ugródeszkáról zajlik. Az ingatag lécek egy és/vagy három méter magasan feszülnek a víz fölé. Toronyugrás esetén a versenyzők szilárd felületről rugaszkodnak el a valóság talajáról – világbajnokságokon és olimpiákon tíz méterről. Természetesen itt is van kivétel, hiszen csekélyebb rangú megmérettetéseknél öt és hét és fél méteres trambulinok is akadnak. Szinkronugráskor (ahogy Hegedüs Róbert csodálatos felvételén is pompásan élvezhető) két versenyző ugyanazt a mutatványt hajtja végre, a lehető legnagyobb párhuzamossággal. Tanult sportújságíró kollégáim szerint sajnos ritkán látható, épp ezért a szakembereknek csemegeszámba menő érdekesség, ha a dresszbe öltözött emberek ugyanazt a gyakorlatot eltérő forgásiránnyal mutatják be.
A sportág első évtizedeiben az amerikai versenyzőké volt a pálya, míg ma a kínaiak az urak. E téren nem ismernek tréfát a vágott szemű elvtársak: aki leszerepel, az megy a felejtőbe. A legnagyobbnak kijáró jelzőt a Wikipédia Greg Louganistnak szavazta meg, aki állítólag olyan univerzális figura volt, hogy mind mű-, mind toronyugrásban szerzett világbajnoki és olimpiai címeket. A nők között a ma már csak szép és könnyen kapható leányai és olcsó limonádéja miatt emlegetett NDK-beli Ingrid Krämer volt hasonló kvalitású.
A nemzetközi tornákon a résztvevőknek egy sor különböző, adott követelményeknek megfelelő ugrásfajtát kell bemutatniuk. Ezek eltérő számú, az emberi test kereszttengelye mentén előre és hátra végrehajtott szaltókból továbbá hossztengely körüli forgásokból állnak. Az ellépés pozíciója és testhelyzete változatos, történhet helyből és nekifutással, szemben és háttal, vagy toronyugrásnál kézállásból is. A becsapódás fejjel előre, előre tartott kezekkel javallott – ellenkező esetben pontlevonás jár. A produkciókat nagy versenyeken hét, szinkronugrásnál kilenc bíró értékeli, s egyenként legföljebb tíz pontot adhatnak egy-egy bemutatóra. A minősítés során értékelik egyebek mellett az előre bejelentett ugrásfajta végrehajtását, a felugrás, a légmunka és a vízbe érkezés milyenségét. Az egyes variációk bonyolultságát nehézségi fokkal jelzik, amivel a bírói pontozás összeredményét megszorozzák.
Ha valaki ilyesmire kíváncsi, célszerű kilátogatni valamelyik nagyobb uszodába, ahol trambulin is áll. Először csak szemlélődjünk. A tudatlanok, a szédülősek és a gyávák lehetőleg messze kerüljék az emeletet, lévén, még ha bombát ugranak, sem biztos, hogy súlyos sérülések nélkül megússzák a kalandot. Annyit meg nem ér az egész, hogy szétrepedjen a bőr a hasukon, vagy kificamodjon valamelyik végtagjuk.
Lázin Miklós András