Magyar Hírlap online

Sota Rusztaveli, a georgiai aranykor dalnoka

Rusztaveli, az európai humanizmus és reneszánsz előfutára, aki 1162 és 1166 között született, Tamar királynő udvarában fontos vezető posztot töltött be.

A georgiai költőfejedelem, Sota Rusztaveli szobra június 17-én megérkezett Budapestre. A Magyarország és Georgia közötti sok évszázados történelmi-kulturális kapcsolatok, valamint az utóbbi időben egyre intenzívebbé váló politikai együttműködés gyümölcseként, Budapest XII. kerületében, a georgiai nagykövetség épületétől mintegy száz méterre fekvő téren méltó helyen helyezték el.

A szobor történetéhez tartozik, hogy a két ország közötti első kulturális-oktatási egyezmény megkötése után, 1988-ban állították fel Kiss Sándor szobrászművész Zichy Mihályt ábrázoló szobrát Tbilisziben, a Zichy Mihály utcában, a Georgiai Művészeti Akadémia előtt, valamint Merab Merabisvili szobrászművész Sota Rusztaveli-szobrát Kecskeméten, a várostól öt kilométerre fekvő elvadult parkerdő panteonjában. Rusztaveli szobrának megalkotását és felállítását az akkori georgiai kormány finanszírozta. A szobrot azonban korábbi helyén kevesen láthatták, ezért a georgiai nagykövetség, személyesen Zviad Csumburidze nagykövet felvette a kapcsolatot Kecskemét polgármesterével, Zombor Gáborral, a Fidesz országgyűlési képviselőjével, és kezdeményezte a szobor áthelyezését Budapestre. A velük, valamint a Budapesti Főpolgármesteri Hivatallal és egyéb intézményekkel folytatott, hónapokig tartó tárgyalások és egyeztetések, restaurálás után a szobor immár eredeti szépségében pompázik a Virányos út elején fekvő téren, nem messze a Kútvölgyi Klinikától. A szobor áthelyezését messzemenően támogatta a georgiai kormány, személyesen Grigol Vasadze külügyminiszter is. Mind magyar, mind georgiai részről úgy vélik, hogy a megújult szobor budapesti felállítása olyan jelentős politikai-kulturális esemény, amely hozzájárul a két nép barátságának elmélyítéséhez. A szobor hivatalos felavatását a Georgiai Köztársaság elnökének őszi magyarországi látogatására időzítik.

Zviad Csumburidze nagykövet a maga, kollégái és hazája nevében ezúton is kifejezi köszönetét mindazoknak az intézményeknek és személyeknek, akik közreműködtek a szobor elhelyezésének előkészítésében és felállításában, így Pokorni Zoltánnak, a XII. kerület polgármesterének, valamint helyettesének, Lovas Pálnak és kollégáiknak, Szokolay Józsefnének és Gonda Attilának, Váczi János kabinetfőnöknek, Zombor Gábornak, Kecskemét polgármesterének, Ladics Mónika osztályvezetőnek, Demszky Gábor főpolgármesternek, Bőhm Andrásnak, a főváros kulturális bizottsága elnökének, Zsigmond Attilának, a Budapest Galéria vezetőjének, Jeney Lajos építésznek, Szabó Józsefnek, a Szabó Öntészeti Kft. ügyvezető tulajdonosának s kollégájának, Farkas Bálintnak és másoknak. Segítségük és az ügy iránti elkötelezettségük nélkül a nyolc hónapos előkészítő munkálatok még több időt vettek volna igénybe.

Rusztaveli, a 12–13. századi georgiai költő és Zichy Mihály 18. századi rajzoló és festőfejedelmünk neve s szerepe a két ország és két nép barátságában az 1800-as évek második felétől fogva szimbolikus jelentőségűvé nőtt, a két, szemet gyönyörködtető szobor a két fővárosban látványosan testesíti meg e két szellemi óriás és humanista filozófiáját.

Sota Rusztaveli kora Georgia függetlenségének, az akkor 13 millió lelket számláló nemzet felemelkedésének, gazdasági, kulturális virágzásának kora, III. György és lánya, Tamar királynő uralkodásának időszaka. Georgia „aranykorának” is szokás emlegetni ezt a korszakot, amikor a 12. század hajnalán Építő Dávid egyesítette az ellenség által szétszabdalt országát, s olyan erős államot hozott létre, hogy Georgiáról barátai és ellenségei is elismeréssel szóltak. Az erős kézzel irányított egységes államban ugyanakkor felvilágosult szellem uralkodott, ami megnyilvánult a más népek iránti türelemben és tiszteletben. Az akkori Georgia sok különböző nép olvasztótégelyévé vált, a keleti fanatizmussal ellentétben ekkor kezdődött el a reneszánsz, a szellemi megújulás kora, megelőzve ezzel más európai országokat. Georgia az európai haladás élvonalába került, a gazdasági-politikai felemelkedés pedig maga után vonta a kulturális újjászületést.

Sota Rusztaveli, a költő és humanista, akit méltán nevezhetünk az európai humanizmus, a reneszánsz előfutárának, 1162 és 1166 között született. Rusztaveli neve eredetileg Rusztveli-ként volt ismert, ami azt jelentette, hogy „Rusztaviba való”, vagyis Rusztavi városából, várából származik. A költő Tamar királynő udvarában fontos vezető posztot töltött be, „mecsurcsletuhuceszi”-ként, ami azt jelentette, hogy a királynő kincstárnoka és vezére, mai szóval pénzügyminisztere volt.

A georgiai nép méltán tartja Rusz­tavelit a georgiai költészet, költői nyelv megteremtőjének, akit a halhatatlanság nimbusza övez. Sota Rusztaveli műve korának vallási, filozófiai tárgyú művei közül kiemelkedve új korszakot teremtett. A terjedelmében, cselekményében, tartalmában és művészi kifejezésmódjában is lenyűgöző verses eposz jelentősége az Iliászhoz és az Odüsszeiához, Firdouszí „Sah-ame”-jához fogható.

Tamar királynő korából több évkönyv is fennmaradt, de magáról a költőről nem tesznek említést. Amiatt, hogy Rusztaveliről és művéről nem maradtak fenn írások, a kutatók szerint bizonyos egyházi vezetők marasztalhatók el, akik nem voltak képesek megbékélni a költő szabadon szárnyaló szellemével. A mű mégis kiállta az idők próbáját, és ez a georgiai nép iránta táplált szeretetének és hűségének köszönhető, amelynek az eposz élete elválaszthatatlan részévé, öröm és bánat, küzdelem, barátság, szerelem, szabadságszeretet és bölcsesség kiapadhatatlan forrásává vált. Eredeti kézirata nem maradt fenn, a másolatokat azonban évszázadokon át megőrizték az utókornak. E 14–17. századi kéziratokat a georgiai kézirattárban őrzik.

A költő művét hódolata jeléül Tamar királynőnek ajánlotta fel. Zichy Mihály az 1888. évi díszkiadás egyetlen színes illusztrációján éppen ezt a pillanatot örökíti meg, a festőművész saját magát mintázva meg a trón előtt, amint letérdelve a királynő előtt átnyújtja neki a művet. Zichy ezzel is kifejezte a mű iránti lelkesedését és a vele való azonosulását.

Rusztaveli műve európai léptékkel mérve is a reneszánsz humanista eszméinek előfutára, mely az ember legnemesebb érzései – a barátság és szerelem himnusza.
A mai georgiaiaknak ma is erkölcsi kódex, nemzeti biblia, ezért régi szokás, hogy házasságkötéskor az ifjú párt a Zichy Mihály rajzaival illusztrált eposszal ajándékozzák meg. Az 1587 versszakból álló eposz minden iskolásnak kötelező olvasmány, közülük sokan hosszú részleteket megtanulnak és idéznek a műből. Az eposz nyelvezetét és művészi megformálását kutatók számára szintén kiapadhatatlan forrás, hiszen ez az első olyan világi irodalmi alkotás, amelyben a Sota Rusztaveli korában beszélt nyelv, a vallási irodalom béklyóiból kiszabadulva megalapozza a mai georgiai irodalmi nyelvet, amely végül a 19. században, a nemzeti újjászületés korszakában, Zichy georgiai tartózkodása idején forrja ki magát és újul meg.

Rusztaveli eposza magyar nyelven két gyönyörű fordításban olvasható. Vikár Béla eredetiből fordította, és kilenc évi munka után 1917-ben jelent meg az Athenaeum kiadásában Tariel a párducbőrös lovag címmel, Zichy Mihály 26 képével. Weöres Sándor fordítása A tigrisbőrös lovag címmel jelent meg 1954-ben.

Zichy Mihály 1881-ben érkezett először Georgiába, hogy a „Démon” illusztrálásához gyűjtsön élményeket. Megismerkedett Grigol Orbelianival, Ilia Csavcsavadzéval, Akaki Cereteli­vel, a korszak szellemi kiválóságaival. Barátságuknak és az akkori georgiai értelmiség segítőkészségének köszön­hetően, Iona Meunargia francia fordítása alapján ismerhette meg Sota Rusztaveli A párducbőrös lovag című verses eposzát éppen akkor, amikor Iona Meunargia a mű újbóli kiadását tervezte. E kiadás 1888-ban Kartvelisvili mecenatúrájának jóvoltából valósult meg Zichy illusztrá­cióival. A díszkiadás századik évfordulójára, 1988-ban a Szabcsota Szakartvelo kiadó jelentette meg hasonmás kiadását szintén Zichy képeivel.

Zichy életére és művészetére mélységes hatást gyakorolt 1881-ben tett látogatása, találkozása a georgiai emberekkel, tájakkal, szellemi élettel. Boldogan vállalta Rusztaveli művének illusztrálását, és hosszabb georgiai tartózkodásai képessé tették arra, hogy a mű eszmei mondanivalóját tökéletesen kifejező, páratlan szépségű képeket alkosson. Zichy magyarként és világpolgárként is megértette, hogy A párducbőrös lovag nem „csupán” egy jelentős irodalmi mű, amely a középkori világirodalom egyik kiemelkedő alkotása, hanem soha ki nem apadó, egyetemes érvényű morális forrás, a hazafiság, a georgiai nemzeti tudat megtestesülése, amellyel képes volt teljesen azonosulni. A mű mélységesen emberi mondanivalója a 21. század emberének sem vesztette el aktualitását, sőt a mai kor embere különösen erőt meríthet belőle. Zichy és a georgai kultúra szellemi rokonsága pedig a magyar és a georgiai nép egymásra találásának szép példája.

Ez a szobor is jól példázza a két ország kapcsolatainak fejlődését, és azt, hogy Georgia és a Kaukázus térsége felértékelődött a világpolitikában. Egyúttal arra is figyelmeztet bennünket, hogy sok még a tennivaló kölcsönös kapcsolataink elmélyítésében és kiaknázásában.