Magyar Hírlap online

Petőfi és Arany

Szellemidéző

„Petőfinek kellett a világ. Mint egészséges lélek, élni és halni akart, benyomásokat kapni és továbbadni; semmi sem volt benne a nagy magányosok lelkéből. Az olyan embernek, aki csak a jelenben él, és akinek a múltból nincs tartalékkincse, szükségesek a benyomások; s az olyan, ha költő, a benyomások költője. Ilyen volt Petőfi. A külvilág minden apró jelensége iránt fogékonyabb lelket nála keveset találhatunk. Ez teszi, hogy minden jelentéktelen alkalomra verset ír s gyakran jelentéktelen verset. Ha fáj a feje, ha a pipafüst kicsordítja könnyét, kész a vers. (…) A faculté maitresse (a szerző életművének kulcsa – a szerk.) Aranynál valami előkelő szenzibilitás, amely a külvilág minden behatását mély és múlhatatlan sebnek érzi. A benyomás ilyenformán nem vesz el, hanem tovább rezeg, tovább fáj a lélekben és a lélek folyton gazdagodik a múlttal, az egész múlt tovább élvén benne. Ez magyarázza Aranynak rendkívüli érzékét a múlt iránt, ami, mint az érzékenység, arisztokrata vonás: a demokrata Petőfinek csak a jelen létezik.”