Magyar Hírlap online

Példabeszéd

Tizennyolc évet töltött el a közigazgatásban, igen magas rangban: volt főszolgabíró, aztán Vas vármegye főispánja. Tisztéről 1944-ben lelkiismereti okokból lemondott. És a majd két évtizedes köztisztviselői pályafutása után egy fillérrel sem volt gazdagabb, mint hivatalba lépésekor!

Ennyi talán elég is lenne egy nemes portré megrajzolásához. Pedig életének sok más jellemzője is a példaadók sorába emeli. Könyvek, tanulmányok is őrzik emlékét – de a leghívebben a nevének és nemességének továbbvivője: a fia. Sütsch Imre dr., jogász, Spanyolországban él, Marbellában. Régen emigrált – otthontalanná tette, elűzte az egykori kommunista diktatúra. Hja, ilyen pedigrével…

„Édesapámat, dr. Szücs Istvánt 1938. március 9-én nevezték ki tízéves főszolgabírói működése után Vas vármegye főispánjának. Amikor a németek 1944. március 19-én elfoglalták országunkat, ő azonnal lemondott a főispáni tisztségéről, mondván, Magyarország a német megszállással elvesztette szuverenitását. Istenem, milyen megrendítő: a magyar állam szuverenitása csak 45 év elteltével állt megint helyre, amikor a szovjet hadsereg végre kivonult hazánkból…”

A főispánok közül Szücs doktor volt az egyetlen, aki ezzel a kockázatos lépéssel mert tiltakozni a bevonulás ellen. Persze, a korszellemnek nehéz volt ellenállni. Ám nem először mutatott bátorságot a megyei elöljáró, így idézi fel fia a privát történelem lapjai­ról: „1938-ban, a főispáni beiktató beszédében nagy civil kurázsit tanúsított, hiszen az akkori zsidóellenes légkör ellenére kijelentette: »Vas vármegye nem ismert felekezeti kérdést a múltban, bizton remélem, így lesz a jövőben is.« Ilyen bátorságot tanúsított később gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki egy a főispánoknak tartott országos konferencián a térkép előtt állva így fejtegette a hadi helyzetet: »Dacára a térképen látható óriási hódításoknak, a németek el fogják veszíteni ezt a háborút.« Erre az egyik főispán felcsattant: »De excellenciád, hogy lehet ilyet mondani, hisz egész Európa a lábaik előtt hever.« Mire Teleki Pál csak annyit válaszolt: »És mégis elveszítik, mert Hitler Úr nem járt soha külföldön.«”

A hajdani főispán munkálkodásának jeles állomásai voltak – emlékezik a fiú. „Kevés falu van Vas megyében, ahol nem az ő idejében épült volna egy iskola, óvoda, orvosi, állatorvosi rendelő lakházzal, kultúrház. Mint érdekességet említem meg, hogy már 1935-ben, még mint főszolgabíró építtette meg a Vas megyei Ondódon Magyarország első cigány iskoláját. Ondódnak akkor 1100 lakosa volt, köztük 700 cigány. Még ruhát és cipőt is osztottak a rászoruló gyerekeknek, akiknek ezeket a holmikat naponta be kellett a tanítónak mutatni, hogy szüleik el ne adják a ruhaneműt Szombathelyen. Mindezek mellett fellépett a zsidók elleni atrocitások elkövetői ellen, és erre utasította a Vas megyei rendőrséget is.”

Nem kis szerepe lehetett ennek is abban, hogy a hatalomra kerülő nyilasok megtorlásként 1944 nyarán behívják katonai szolgálatra. „Főhadnagyi rendfokozatot viselt, ahogy az első világháborúból – vitézségéért kétszeres »kisezüst« és egy »nagyezüst« éremmel kitüntetve – hazajött. Idős kora miatt ’44-ben már nem küldhették ki a frontra, kinevezték hát a zalabéri lengyel tiszti menekülttábor parancsnokává. Ismeretes tény: utasítására a táborőrség nem akadályozta meg a lengyel tisztek szökését, akik kalandos úton jutottak ki először Francia- majd Angolországba, és belépve a hadseregbe, tovább harcoltak a németek ellen. A tábor létszáma ennek következtében megcsappant, a németek retorziója nem késett: Édesapámat magyar katonaként a német Gestapo 1944. október 19-én elhurcolta, és csak a háború végén szabadult ki a németek fogságából. A Gestapo, Heinz von Arndt SS-Scharführer vezetésével két főbűne ellen nyomozott: egyrészt a lengyel tisztek táborból való szökése okán, másrészt a zsidósággal szemben tanúsított pozitív magatartása miatt. Persze a háború után Rákosi és Kádár uralma sem kímélte meg, hiszen 1947-től folyamatosan minden vagyonát elvették, 1951-től még nyugdíját is elvonták, 1952-ben pedig ki is telepítették.”

Sütsch Imre emlékezik. Van mit elősorolni. De – int bennünket – félre ne értsük: „Nem apám érdemeit akarom csillogtatni a nagyközönség előtt. Csak érzékeltetni szeretném mindazokkal, akik a kádári iskolában meghamisított történelmet tanultak, hogy mennyire más volt az erkölcs a 30-as és 40-es években Magyarországon.”

Hogy is kezdődik ez az írás? – A főispán vagyona a lemondásakor egy garassal se volt több, mint hivatalba lépésekor.

Üzenet ez. A maiaknak szól.