Magyar Hírlap online

Őze Áron szilveszterei

Őze Áronnal, a Pesti Magyar Színház igazgatójával szilveszter előtt arról beszélgettünk, mit jelent neki az óévbúcsúztató. Sok mondandója volt a színházról, de nagy szeretettel mesélt négy hónapos kisfiáról is.



– Hol szilveszterezik?

– Eltűnök az erdőben. Bátyámék egy nagyon szép helyre költöztek Szentendre fölé, szinte be az erdőbe. Négytagúra bővült családommal fölvonulunk oda: ez a kilencéves nevelt fiamat, a páromat (Auksz Éva – a szerk.) és hát a lassan a negyedik hónapban járó Nimród újszülött fiamat jelenti. A bratyóval nagy versenyt szoktunk rendezni, hogy ki főz jobban bográcsban, de el kell ismernem, hogy a bográcsos lencsét csülökkel ő csinálja a legjobban.

– A lencse a pénz bőségét is jelentheti a jövő esztendőre.

– Legyen így. A lényeg az, hogy olyan helyen leszek, ahol nincs térerő.

– A Nimród nevű fiatok miként nyerte furcsa nevét?

– Én olyan nevet kaphattam – Áron – ami nem becézhető. Nagyon szerettem, hogy engem nem lehet becézni. Ez volt az egyik szempont, a másik az, hogy a kilencéves fiam neve Hunor, Hunor és Magor apja Nimród, vagy régies nevén Ménrót. Így találtunk rá erre a névre, Így lett ő Őze Nimród Zoltán, mert a bátyjának a teljes neve pedig Tóth Hunor Zoltán. Tehát itt a Zoltánságban megint csak találkoznak.

– Amikor kerestem, Dunaújvárosba indult, nyilván Auksz Évike családjához ment.

– Éva anyukájának a hatvanadik születésnapját ünnepeltük. A meglepetés az volt, hogy az egész család egyszer csak megjelent.

– Hunor jól fogadta az új tesót?

– Nagyon várta, beszélt bele édesanyja pocakjába.

– Valahogy el kell jutnunk eme gyönyörű családi eseménytől a hétköznapokhoz. Jön a szilveszter, ami egy kicsit bulibb jellegű. Hogyan kell átállni? A színész mindig átáll, valamiről valamire. Egyik szerepből a másikba halad előre, hátra, összevissza. Mennyi ebben a játék, a komédia, a mélyen átélt érzelem?

– Nem voltam, és nem is vagyok hős szilveszterező. Nem azért, mert 41 éves koromra nem üdvözlöm az idő múlását, mint olyat, valahogy régen sem voltam igazán nagy szilveszterező. A legszebb szilveszteremen az Andrássy úton sétáltam. Nagyon jól esett a friss levegő. Egyszer csak az egyik ablakból megszólalt a Himnusz. Nem is néztem az időt, megálltam az utcán és végighallgattam egyedül ezt a kiszűrődő gyönyörű zenét, eldudorásztam, és aztán mentem tovább.

– Gyanakszom, hogy elbliccelte az elnöki beszédet.

– Igen. Az már egy másik ügy. Mindig a személyességet kerestem. Pláne ebben a pörgésben, hajtásban és ebben az egész őrültek házában, ami körülvesz minket – nemcsak ezt a színházat, hanem minden színházat –, most különösképpen fontos az elmélyülés, az elcsendesülés, a családi háttér. Én a szilveszterben is ezt kerestem mindig, most is ezt keresem. Ezért is tűnünk el az erdőben.

– Mint színházigazgatónak, persze, a társulattal is kell törődnie.

– Hogyne. Bérbe adtam a házat. Most mi takarék üzemmódra vonulunk vissza, de a társulattal nagyon kell törődnöm. Érezniük kell, hogy itt vagyok mögöttük, és tűzön-vízen keresztül megteszek mindent azért, hogy ez a társulat így maradjon, erős legyen, megmutathassa magát és képviselje azt, amit a Magyar Pesti Színház. Igénylik is egyébként. Egy fantasztikus képességekkel megáldott, iszonyú erős, de óvodás csoport, akiknek ki kell húzni egy kötelet, arra mindenki rákapaszkodik és akkor megyünk szépen egy irányba.

– Ki lesz kiscsoportos, ki nagycsoportos, ezen jókat lehet vitázni.

– Meg kié a homokozólapát és melyik színű. Most nagyon fontos, hogy érezzék, van óvó bácsi.

– A színház, mint épület, erre van ítélve.

– Igen. Ezért különösképpen fontos, hogy ilyen helyzetekben azonnal kint legyek a szabad levegőn, és ne érezzek korlátokat és falat magam körül, mert abba egyszerűen beleőrülnék.

– Mit üzenne 2012-re?

– Kitartást. Mindenképpen kitartást. Nagyon vadregényes év elé nézünk a jeleket és a helyzetet nézve. Ez nem pesszimizmus. Az elmúlt húsz évet át kell értékelnünk, egy csomó mindent megfogalmazni saját magunkkal kapcsolatban, s hogy milyen időben, hogyan, mikor mik történtek. Egyáltalán tudjuk-e a demokráciát játszani, mint olyat, vagy nem tudjuk.

– Azt se, hogy egyáltalán van-e, vagy nincsen?

– Ha van, akkor mitől van, ha nincs, akkor mitől nincs. Nagyon sok mindent meg kell fogalmazni felelősen és felnőtt módjára.

– A felelősség egy fokkal magasabb szintre emelkedett azzal, hogy most már saját gyermeke van Évától.

– Igen. Ez a felelősség nagyon jelen van az életemben. De azért nagyon kemény azt mondani és azért úgy szembenézni, most egy példát mondok, 2011-ben azon tanakodik egy szülői pár, hogy most átlépjen-e vagy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy pedig maradjon magánnyugdíj-pénztártag. Meg kell tanulnunk összefogni és vigyázni magunkra a saját kis országunkon belül. Legalább azt rendbe tudni, azt rendbe tenni, és azt jól kormányozni. Nemcsak intézményvezetőként, hanem felelős apaként is úgy érzem, hogy az óesztendő, az előszobája volt valaminek. A fő front 2012-ben lesz. És ez nemcsak Magyarország kérdése, hanem egész Európának meg kell valamit fogalmaznia nagyon keményen. Remélem, hogy sikerül.

– Nemcsak évváltás van, hanem egy színház életében egyféle félidő is. Ebben a félidőben hogyan összegzi az elmúlt félidőt, meg a következőt, ami várható?

– A színházi évad elején három bemutatót vissza kellett vonnom anyagi és költségvetési okok miatt. Viszont nagy örömmel mondhatom, a Rumini-előadásunk bemutatója nagyon jól sikerült, és azóta is minden egyes előadáson 654 gyermek tölti meg a színházat. Megvan már az új tavaszi nagyszínpadi bemutatónak anyaga, amit elárulhatok most már, ez a Tom Sawyer és Huckleberry Finn lesz, zenés darab, Miklós Tibor és Tóth Péter munkája nyomán. Hármas koprodukció lesz: a Pesti Magyar Színház, a Rock Színház Alapítvány és a Pesti Magyar Színi Akadémia adja össze a tudását.

– Miklós Tibor hozta az ötletet?

– Igen. Természetesen. Nagyon nagy kalandra készülünk a tavaszi bemutatóval. Biztos hogy meg fogom tervezni a jövő évadot, biztos hogy két nagy színpadi bemutatónk lesz. Reményeim szerint lesz még három stúdióbemutatónk is.

– Ahhoz képest, hogy miféle budapesti színházi cirkuszok vannak, úgy érzékelem, hogy ez egy nyugodt üzemelésű színház.

– Próbáljuk fenntartani a nyugalmat. A társulaton belül nincsen politizálás, végezzük a dolgunkat, néha napról napra improvizálva, megfogalmazva és megtalálva azokat a körülményeket és lehetőségeket, hogyan végezhetjük a munkánkat, de végezzük. Dolgozik a társulat és nem adja föl.

– Dolgozik, és közben a színész mégiscsak játszik.

– Így van. A játék valóban fontos, végül is minden nehézséggel együtt és nehézség ellenére a színház a felhőtlen játékról szól. Ezt a játékkedvet nem veszítette el a társulat, és amíg én itt vagyok, nem is fogja.