Magyar Hírlap online

Olympia írógép, halas póló

Tudja ön, kedves olvasó, honnan való és hol található most a pszicho­analízis atyjának, Sigmund Freudnak a híres pamlaga, amelyen emberek sokasága tárta fel a lelkét? Hogyan került Thonet – Metternich herceg ösztönzésére – Bécsbe, s indította hódító útjára bútorgyárát? Hol állt Bécsben Tito szükségágya, amelyet műszakváltásban használt másokkal? Hogyan lett a híres festő, Kokoschka a leghosszabb ideig hivatalban lévő osztrák kancellár, Bruno Kreisky albérlője? Kiket tart a zene zsenije, Beethoven kiállhatatlannak, bestiának, s kit rúgott hátsó fertályon? Kikről készített előszeretettel karikatúrát a keringőkirály, Johann Strauss? Hogyan cselezte ki Casanova Mária Terézia erénybizottságát bécsi tartózkodása idején? Kivel készült szerelmi légyottra Honoré de Balzac Bécsben? Milyen kapcsolat van Buffalo Bill és a bécsi sárga víz között? Ilyen és ehhez hasonló rejtélyekre kaphatunk választ, ha Ausztria egyik leghíresebb írójának, Dietmar Griesernek a könyveit olvassuk. A múlt nyomozója nagy ínyenc. Szereti a finom ételeket, szívesen tér be jó éttermekbe, hangulatos kávéházakba. Ezért a Café Imperialban találkoztunk, ahol szerinte Bécs legízletesebb császármorzsája készül.

– Ön Hannoverben született, ősei tiroli származásúak, és 1957 óta él Ausztriában. Osztráknak vagy németnek tartja magát?
– Különösen futballmeccsekkor tudom ezt jól lemérni. Ha Ausztria is játszik, akkor osztráknak érzem magam, itt vagyok itthon, és Ausztriának szurkolok. De ha Németország lép pályára egy harmadik ellen, például Magyarország ellen, akkor Németországnak drukkolok.

– Választott hazája Ausztria. Otthona Bécsben van. Könyveiből is kiderül, hogy nagyon szereti ezt a várost. Hogyan került ide?
– Ausztria tudatosan választott hazám. Természetesen előfordultak az itt eltöltött esztendők során kritikus pillanatok is, de sohasem gondoltam arra, hogy elhagyjam ezt az országot. Tanulmányaimat éppen befejeztem Münsterben, amikor édesapám meghalt, és az államtól kapott árvasági támogatásból lehetőségem nyílt még egy szemeszteren át tanulni. Nem tudtam, hova menjek, Heidelbergbe vagy Tübingenbe. Akkoriban ezek voltak az „álomhelyek”. Az egyik professzorom tanácsát kértem, aki jól ismert engem is és Bécset is. Ő megérezte, hogy Bécs lenne számomra az ideális élethely. Állampolgárságot váltottam, és itt eresztettem gyökeret.

– A háború idején még gyermek volt. Hol és miként élte meg azokat az időket?
– A gyerekek számára is nehéz időszak volt az, nem szívesen emlékszem vissza rá. Nem volt vidám a gyerekkorom a háborús évek, az ott átélt katasztrófák miatt. A háború minden borzalmát megéltem. Szüleim tiroli és sziléziai származásúak voltak. Elűztek minket a lakóhelyünkről, sehol sem akartak befogadni. Először Bajorországba kerültünk, majd Pfalzba. Hárman voltunk testvérek, sok nehézségen mentünk át, éheztünk. Alultáplált voltam. Akkor fordult jobbra a sorom, amikor a nagyanyámhoz kerültem, akinek még volt élelmiszer-tartaléka, így később már volt mit ennem.

– Már gyermekként is írónak készült?
– Nem. Nagyon sokáig arról álmodtam, hogy egyszer mozigépész leszek. Nem lettem, ám mind a mai napig szenvedélyes mozirajongó vagyok. Áhítattal járom körbe a kamerát, nézegetem a modern technikai megoldásokat, zsinór nélküli berendezéseket. Eleinte irodalmi riportokat készítettem, amelyek különböző német lapokban jelentek meg, rádió- és tévéadásokban mentek le. Később ezekből a riportokból, történetekből születtek meg a könyvek. Mindig nagyon szerettem olvasni, ma is sokat olvasok, egyrészt kedvtelésből, másrészt a munkám miatt. Már gyerekként is szívesen vettem kézbe könyvet, nemcsak olvasáshoz, hanem érdekelt, hogy néz ki a könyv fizikai valójában. Szétszedtem őket, hogy megnézzem, hogy vannak összekötve.

– Mit érzett, amikor megjelent az első könyve? Biztos volt a sikerében?
Nem, nem voltam biztos a sikerben. Sokáig tartott a megfelelő kiadó kiválasztása. Azt gondoltam, hogy kezdő íróként jobb, ha egy kisebb kiadóhoz fordulok, ha egyáltalán közlésre méltó az írásom. Ez azonban nem bizonyult helyes döntésnek, sok időt elpazaroltam ezzel, míg egy züri­chi kiadó javaslatára elkezdtem megszólítani a nagy kiadókat. Csak az ismert, nagy kiadónak van tőkéje arra, hogy egy még ismeretlen író könyvét megjelentesse, felvállalván ezzel a kudarc kockázatát is. Így a Fischer Kiadónál látott napvilágot az első könyvem, amelyben ismert irodalmi művek színhe­lyeit dolgoztam föl. Akkoriban terjedtek el a logóval díszített pólók. Annyira örültem a könyv megjelenésének, sikerének, hogy a Fischer Kiadó logójával, három hallal ellátott fehér pólót hordtam mindennap. Este kimostam, és másnap megint fölvettem. Az emberek kérdezgették tőlem, hogy miért hordom folyton ugyanazt a pólót. Mert Fischer-író vagyok, feleltem. Teljes eksztázisban voltam.

– Ön 37 könyvet írt, ezek közül számos bestseller, többet idegen nyelvekre is lefordítottak. Több műsora is volt a rádióban és a tévében. Még mindig sok felolvasást tart. Felvették Ausztria ezer legismertebb emberének listájára. Sok kitüntetést kapott, például a Tudomány és Művészet vagy a Wiener Wirtschaft díját, a Donauland szakkönyvekért járó díját. A kiadók sorban állnak új könyveiért. Hiányzik még valami?
– Elégedett vagyok azzal, amit elértem. Évente írtam egy könyvet, ez tűrhető teljesítmény. Már minden témát feldolgoztam, amit szerettem volna. Továbbra is szeretnék írni, de már nem olyan tempóban, mint eddig.

– Melyik kitüntetésére a legbüszkébb? Melyik volt a legmeglepőbb?
– Különösen kedves nekem az a díj, amelyet a könyvtárak szövetségének a kezdeményezésére hoztak létre, és amelyet a Schauplätze der Weltliteratur című könyvemért kaptam, mert e könyvem hatására sokan elkezdtek érdeklődni egyéb műveim iránt is, külön „mozgalom” indult be a könyvtárakban.

– Mi a legfontosabb az életben?
– A megfelelő magánélet: a szerelem, szeretet. Rögtön utána a munka. Olyan munka, amelyben kiteljesedik az ember. Boldoggá tesz, ha a két szféra, a magánélet és a munka között összhang van.

– Kultúrtörténeti könyveket is ír az irodalmi és művészeti élet ismert személyiségeiről. A múlt nyomozójaként kiről írt a legszívesebben?
– Nehéz egyet kiemelni a sokból, mert mind a szívemhez nőtt. Izgalmas volt Peruba utazni Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című műve miatt, ahol nagy nehézségek árán meg is találtam azt. Ugyanúgy kedves emlékem marad mind az afrikai utazásom, amelyre Hemingway A Kilimandzsáró hava című elbeszélése ösztönzött, mind magyarországi útjaim, amelyeket Hugo Hartung Gyakran gondolok Piroskára és Molnár Ferenc Liliomfi című műve miatt tettem meg.

– Ön szívesen keresi fel az ismert irodalmi alkotások helyszíneit.
– Igen, egy ilyen alkalommal börtönbe is zártak. Éppen Cipruson jártam, Shakespeare Otellójának egyik helyszíne miatt. Teljesen belefeledkeztem a munkába, és túl messzire mentem a határövezetben egy mólón. Kémnek néztek, és letartóztattak. Ez a török–görög harcok idején volt. A rendőrségen elmagyaráztam, hogy jámbor irodalomkutató vagyok.

– Volt már Budapesten?
– Voltam. Kedvelem a várost, a magyar nyelvet. Budapest hasonlít Prágára, Bécsre. Szeretem hallgatni a nyelvet, elbájol. Már a vonaton figyelem, ahogy az emberek beszélgetnek. Az a sok e hangzó! Teljesen elvarázsol. Vannak magyar barátaim is. Szeretnék újból ellátogatni Budapestre.

– Egy régi, mechanikus Olympia írógépen dolgozik. Ez a kabalája?
– Ez a tökéletes írógép, ennél jobbat nem találtak ki. Több mint harminc éve használom. Az összes könyvemet ezen írtam. Nagyon tisztelem, minden évben nyáron elviszem egy kicsit felújíttatni. Hogy miért ragaszkodom hozzá? Azért, mert egy olyan ideges embernek, mint amilyen én vagyok, ez az ideális partner, hiszen ha semmi nem jut eszembe, nem tudok mit írni, akkor is nyugodt marad, vár. Türelmes, tekintettel van rám. Az elektromos írógép viszont idegesít. Zavar a zaja, olyan, mintha folyton nógatna: „Rajta, írjál már, folytasd!” A számítógép pedig szóba sem jöhet. Sok más íróval osztozom e szenvedélyen, például Günter Grass-szal, aki Olivettin dolgozik. Az amerikai Paul Auster is Olympiát használ. Ő még egy könyvet is szentelt kedvenc írógépének. Szeretnék vele találkozni, hogy eszmét cseréljek vele, többek között közös kedvesünkről, az Olympiáról.