Magyar Hírlap online

Kereszt az erdőn

Különös kalandjaim kapcsolódnak egy eldugott erdei kereszthez. Nem szellemesek, sokkal inkább hátborzongatóak. A teljesség igénye nélkül fölemlegetek néhány példát, hogy érezzék, több, mint véletlenről van szó. Egyszer a benzinem fogyott ki előtte s kényszerültem ekképp utólag nem bánt másfél órás lelki önvizsgálatra, másszor pont ott leltünk egy félbolondot, akit aznap este leadtunk a rendőrségen. Az elveszett, eltévedt turistákat is javarészt a corpus látótávolságán belül szoktuk összegereblyézni – mint például két hete pénteken, este háromnegyed tizenegykor öt tizennégy és egy huszonpár esztendős leányt. A csapat Budapestről indult cserkészportyára. Amikor este fél hét körül leszálltak a buszról, már vastagon sötét volt, s az erdőben még inkább. Holdvilág nem segített, a lámpák lassan kimerültek, a turistajelzést úgy három kilométer után elhagyták – ám mentek előre, töretlenül. Aki gyalogolt már három-négy óra hosszat éjjel, jeges szélben és a havon a helyes irányt bizton elhagyva – tudja, mit élhettek át a lányok. Akit eddig elkerült ez az élmény, jobb, ha nem törekszik rá. Elég, ha annyit mondunk, ilyenkor az ember minden nyomorúsága előjön a fájó bütyöktől kezdve a testi és lelki elhagyatottságig bezárólag.

Amikor rájuk leltünk, épp az út szélén tanakodtak, merre tovább. Pestiesen szólva nem kicsit tévedtek el, s erősen hálálkodtak a helyes iránymutatásért. Mielőtt elváltunk, mindenki kapott egy-egy korty pálinkát. Egészen pontosan kettőt – az elsőt a hűvös, a másodikat az ijedtség elhárítására. Talán nem zárnak Tibor barátommal együtt érte börtönbe s a szülők sem kapkodnak rémülten levegő után, hogy a zord időjárásra tekintettel a semmi közepén éjfél előtt nem sokkal áthágtuk a kiskorúak szeszelését tiltó jogszabályt.

Sok egyéb mellett a lányok javára írandó, tudták, mi az illem, s másnap dél körül egy nagy doboz csokoládéval fölszerszámozva meglátogattak bennünket a tévétorony melletti bázisunkon. S ha már ott jártak, elvittük őket GAZ-olni a negyvenhárom éves 69-es jelű virgonc terepjárónkkal. Röviden jelenthetem, hánykolódtunk a sárban, láttuk a földvárat, a szemben terpeszkedő hegyet, a fölhagyott vörösmészkőbányát, a nyolcvan méter mély víznyelőt, szedtünk márványt, s végül hazavittük őket a szállásukul szolgáló kastélyba.

Az ifjakat a huszonéves Fanni vezette, aki délután lévén nekiállt csirkecombokat sütni – mi a többiekkel pedig elmentünk kocsikázni. Bogi és Anna utasként, Süti, Detti és Luca egymást váltó hölgyvezetőként.
A bátor nőszemélyek a másfél tonnás össztömegű, mindenféle kényelmi és felesleges segédberendezést nélkülöző vastömeget debütáló sofőrként kiválóan kezelték. Nem volt egyszerű dolguk: az út a mese kategóriába tartozik, szűk és malaclopó méretű kátyúkkal telt, a szervo ismeretlensége miatt pedig valóban „izomból” kell tekerni a kormányt.

Remélem, életük végéig kellemesen fognak emlékezni igazán rosszul öltözött és enyhén füstszagú kettősünkre.