Magyar Hírlap online

Gondolatszaporító bor- és halünnep

Balatonfüreden az idén nyáron is kiosztották a Magyar Páneurópai Unió által egy évtizede életre hívott báró Eötvös József-sajtódíjat, talán nem véletlenül a hagyományos bor-és halünnepen. Mert azok számára, akiknek mindennapi kenyerük a szó, a fontos gondolatokat kihordó szavak megsokszorozása, hitelének szaporító újrateremtése – kivált, ha már megéltek visszafordíthatatlanul meghamisított, meddővé zsigerelt csöndeket – bennük ez alkalom rendelésszerűn és stílszerűn összefér, az ínségtagadó, biblikus, kultikus ünneppel. A „nemzetközpontú és érték-konzervatív”, a Kárpát-Haza érdekeit rendületlenül képviselő újságírás számos nevezetes személyisége közül ez évben, a grémium nem is könnyű döntése alapján, végül Körmendy Zsuzsa ( Magyar Nemzet, laudálta W. Nemessuri Zoltán), Batta György felvidéki költő, újságíró (az ottani magyar kisebbség és az anyaország közti köldökzsinórt ápolva megtartó munkásságát Kondor Katalin éltette, értékelte) és Szaniszló Ferenc (Echo Tv) részesült ebben a főhajtásra késztető elismerésben. Örömömre Szaniszló Ferenc méltatása nekem jutott.

A merészség lírikusa

„És lámpást adott kezébe az Úr.” Szaniszló Ferenc konok talentum-összpontosítással – égető intellektuális gyúpont –, hordozza és világít is vele, szétfényli az örökölt és a mesterségesen ránk, a tudatunkra zuhantatott vaksötétet. Híven felmenői sorához, akik majd mindnyájan a nemzet szellemi napszámosai, tanítók voltak. Mindig a tűz csiholói s az irdatlan, fojtogató homályban csak azért is sikerült legalább mécsvilágot gyújtaniuk, a halottak által megváltott, támogatott élőkért, remélvén, hogy a sok kis pislakezdemény összeadódik, s belőle egyszer irgalmatlanul át- és megvilágító fáklyaláng lészen. És támad olyan méltó utód, mint Szaniszló, aki, mint őseink a véres kardot idegen ránkuszulások vészidején, ezt a tisztító erejű lángot hordozza. Minden katarzis teremtő írásában, műsorában, tv-esszéjében, „a hasonló a hasonlónak örül” alapján választott beszélgetőtársaival az eszmecseréiben magas rendűen vállalja, képviseli, mutatja be a külső és belső ellenségtől – akadnak bizony számosan - megnyomorított, meghamisított magyar igazságot. Mert van ilyen, és nem kizárólag Trianon óta! A leplezetlen, megvilágító hevű szókimondás emelkedett stílussal és még emelkedettebb okossággal párosul. Mély műveltségét, egyetemes tájékozottságát, alapos történelmi, politikai, szakmai ismereteit, nemigen tudják s merik megkérdőjelezni a nemzet ügyei iránt felelőtlenséggel viseltető „írástudók”. Utóbbiak gyávaságtól, megalkuvástól, gyökértelenségtől, karriervágytól vagy a több zsoldért ácsingózástól indíttatva megtagadják, kétségbe vonják , olykor büntetlenül bemocskolják a magyarság élni akarását, felegyenesedését szolgáló szakralitását, jogos erkölcsi kapaszkodóit. A több mint ezeréves, hiteles, csorbítatlan értékeket. Széchenyi, ha ma élne, büszke volna Szaniszló Ferencre. Mert ilyen „kiművelt”, széles áttekintőképességű, mert egyszerre vertikumban és horizontban képes gondolkodni, s emberfőkről álmodott. S lőn, még ha kevés kivételként is, mert kivételes, hogy a bátorság, a jellemerő és a tehetség ilyen megingathatatlan hűséggel, közvetítő erővel párosuljon. És büszke lehet rá a vállalt mester, az élő, legendás példa, Chrudinák Alajos is, a közszeretett Ali, nagyformátumú tanítványára, aki már szintén mester. Kívánjuk, minél több általa kiválasztott és arra érdemes ifjúnak adhassa tovább a megszenvedett tapasztalataival tetézett stafétabotot. Ez nemzeti stratégiai ügy, miként az oktatáspolitika kéne, hogy legyen. A két világháború között Klebersberg Kunó képviselte hatékonyan ezt a szemléletet. 1956 után, sajna, Klebersbergtől leginkább éppen Aczél György tanult ördögien, visszájára fordítva a nemzetemelő szándékot. Ő is nevelt, átnevelt nemzedékeket, eltorzítva, meghamisítva a történelmet, megrontva generációk önazonosság-tudatát. Iszonyú kolonc, lehúzó „örökség” ez napjainkban is. Birkózni kénytelen ezzel Szaniszló miden közéleti megnyilvánulásában.

Személyes jelenléte, hatóereje hitelét erősítik a balkáni háborúkról szóló, felkavaró helyszíni tudósításai, filmforgatásai, de megjárta a Kaukázus frontjait, Csernobilt, Irakot, Kurdisztánt is. Nemzetközi fórumokon díjakat szerzett, elismeréseket vívott ki, csak itthon nem. Jellegzetes magyar sors, hogy politikai környülállások, ármánykodó irigységek következtében negligálják vagy keresztre feszítik. Senki sem lehet próféta a saját hazájában.

Számomra Szaniszló a bátorság szellemi és fiziológiai értelmében egyaránt a merészség lírikusa. Azért mondom ezt így ki, mert neki ítélném – bár par excellence nem költő –, a Balassi-kardot is. Mert a Kárpát-Haza régióiról s rólunk szóló, az önfelismerésünket ösztönző megnyilvánulásait meggyőző, hadra fogható lendülettel illeszti a nagyvilág összefüggésrendszerébe, a Világpanorámába. Egy ilyen hazát, haladást és Európát együtt látó szellemiséget – mint, amit Szaniszló Ferenc rendíthetetlenül képvisel – ki ismerhetne el jobban, becsülőbb módon, mint éppen a Magyar Páneurópai Unió? Mert Szaniszló Ferenc azt a valamikor még természetesen működő régi magyar virtust, szabadságvágyat ösztönében hordozó magatartást ösztökéli, erősíti rendületlenül: merjünk újra nagyok lenni.