Nagyon régi napilap a Világ. Ez abból is kiderül, hogy koronával fizetett érte, aki megvásárolta. Elszánt és harcos hangvételét támasztja alá a vörös óriás, aki kardjával igyekszik eloltani a fellobbanó tüzeket. Nem rajta múlott, hogy nem sikerült neki. Pedig szellemisége nem hasonlítható a mai vörösökéhez. Ez a régi Világ még jobban elvörösödne, ha látná, hol tart ma a világ. Silány utódai smirglivel igyekeznek letörölni magukról vörösségüket, ami sohasem volt valódi, hanem csak álvörös. Újabban pedig rózsaszínűnek próbálják feltüntetni magukat. Szívük szerint fehérnek mutatkoznának, de a fehér foglalt! Azért becsülöm a vörös Világot, mert nem söpörte szőnyeg alá vörösségét, hanem nyíltan vállalta. Végül maga alá gyűrte az első világháború. Az a Világ, amely a két világháború között a kispolgárság kedvenc lapja volt, nem folytatta a régi Világ hagyományát. Megérdemel néhány meleg szót a „kalapácsos emberrel” fémjelzett valódi Szociáldemokrata Népszava is, mígnem a háború után kiütötte kezéből a kalapácsot Rákosi és Szakasits Árpád egyezsége… A velem született pesszimizmus késztet arra, hogy feltegyem a kérdést: a soron következő világégés után mi lesz a világgal? Válaszoljanak rá helyettem, vagy dúdolják halkan maguk elé a régi slágert: „Csak egy nap a világ, csak egyetlenegy csók az életünk, ki tudja, mi vár ránk, ki tudja, holnap mire ébredünk?”
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett