Magyar Hírlap online

GAZemberek (2.)

Háztartásunk elengedhetetlen kelléke manapság az AK–47-es (47 Mintájú Automata Kalasnyikov) géppisztoly. Nem árt mellé kiegészítésként egy AMD–65 (65 Mintájú Automata Módosított Deszantfegyver). Külön öröm és hab a tortán, ha ezekkel még lőni is lehet. No, természetesen nem igazi, csak vaklőszert, ami pusztán durran, s nem köpi szemen az embert ólmozott acéllal. Valójában akkor az igazi mindez, ha van hozzá engedély – ilyesmit okos ember célszerűen nem a piacon vesz pult alól, hanem rendesen, boltban, s le is ellenőrizteti Budapesten, a Kaszásdűlő mögötti Gyöngysor utcában. Ahogy illik, hogy a rendőr ne duzzogjon-makogjon, ha megtalálja otthon a lakásunkban, ne adj’ isten a kocsinkban.

Közterületen értelemszerűen nem ajánlatos effélékkel flangálni, még akkor sem, ha a hozzájuk tartozó plasztikkártya és az eredetet igazoló dokumentumok a farzsebünkben lapulnak. Az erdőben, zárt telken, mindenféle lakott településtől messze viszont már elfér, s lehet vele kellemesen, esetleg félelmes arcot vágva pózolni, s ha van belevalónk, puffogtatni. Mondjuk azon a GAZ–69-en, amelyről a múlt számunkban már láthattak egy fotót négy, roppant csinos és kedves leány társaságában. Szakemberek bizonnyal tudják a pontos választ, ám előttem ismeretlen a megoldás: vajon miért van, hogy már az egészen apró fiúcsemeték a puskát választják a baba helyett? Ha pedig egy katonai autó is álldogál a közelben, szinte automatikusan másszák meg még az idősebb férfiak is.

Bizonyára másoknak is feltűnik, hogy a fényképen feszítő ifjak kezében nemcsak automata sorozatlövők, hanem egy pisztoly és egy puska is díszeleg. Az előbbi ócska, spiáteres-gázos Umarex, az utóbbi egy Keserű Sniper. Amolyan engedély nélkül tartható, osztott lőszeres apróság – szintúgy rendezett papírokkal. Igazi Gamo maggal és echte német rózsapatronnal lehet vele nagyszerűen célba durrogtatni. Az ember a maga szerezte tapasztalatok híján nem is hinné, de a két milliméteres alulemezt könnyedén átlyukasztja, desszertként pedig rémületesen pontos.

Mielőtt valaki hiányolná a fényképről a lőporfüstöt, rögvest leszögezzük: ellen nincs, a morcosság pusztán a kamerának szól. Azaz beállított fotót szemlélhetünk. Eredetileg megpróbálkoztunk olyannal is, amelyen a négy srác négy irányba ugrik, ám egyikük olyat esett, hogy menten fölrepedt a térde. A bőven vérző és nedvedző nyílást egyéb lehetőség híján almapálinkával fertőtlenítettem – bizton mondhatom, az illatos nedű öntözése nekem jobban fájt, mint az a csípő érzés, amelyet Alex átélt.

Visszakanyarodva a sorozatlövőkhöz, érdemes megemlékezni az AMD–65-ről, lévén az teljesen hazai fejlesztésű és készítésű eszköz. A feketére eloxált, ma is sokak által vágyott csodát a Fegyver- és Gázkészülékgyár az AKM–63 rövidített, kompakt felépítésű változataként ajánlotta fel a Magyar Néphadseregnek 1965-ben. Az első sorozat 1967-ben jött le a futószalagokról. Több országba exportálták, így Afganisztán, Panama, Jemen és Grúzia is rendszeresítette, de Libanonban és a palesztin fegyveres szervezeteknél is előfordul olykor-olykor. Sőt, az USA-ba is szállítottak belőle néhány ezer darabot némi valutáért. Jól jött ez akkor is a Magyar Népköztársaság konyhájára.