Magyar Hírlap online

Felhőjárás

Tekintélyes hegyen áll a Dunántúl egyik legmagasabb tévétornya. A százhuszonhat méteres mesterséges tüske csúcsáról tiszta égbolt esetén első osztályú kilátás nyílik – a Keszthelyi-öböl éppúgy föltekinthető végén jobbra-balra hét-nyolc centimétert ingó kosarából, mint a Kárpátok vonulata, a Bélapátfalva fölé nyúló lecsupaszított bányaorom vagy a dunaújvárosi kohók kéményei. Az acélból és betonból alkotott mű nem látogatható. S bár e tényt határozott és méretes táblák jelzik, nincs olyan hétvége, hogy legalább egy ember ne próbálna mégis bejutni. Döntően a „biztos el tudjuk intézni valahogy” szöveggel jönnének a népek, és erősen csodálkoznak, mikor elutasításban lesz részük. Ha kedvünk tartja és időnk engedi, olykor elmagyarázzuk, ez egy ipari terület, s nem turisztikai centrum, s ha a szóakasztó panorámára vágynak, ugyan fáradjanak tovább ezeregyszáz métert az amúgy táblák jelezte irányba a szabadon bejárható geodéziai toronyig.

Ha héba-korba fölszólít minket a munka az erkélyekre, a szerszámokon kívül viszünk távcsövet és fényképezőgépet is. Egy alkalommal Tibor barátommal a vihar előtt indultunk – el is kaptuk a vastagját egy erősebb villám formájában. Éppen a liftből óhajtottunk kiszállni, amikor ágyúdörrenés kíséretében beütött a mennykő. A torony mozgott, mint egy papírcsónak a hullámok hátán, neonként világítottak a rádiók dobozainak élei, mi összerándultunk, a villany egy pillanatra kihunyt, de a földszinten szolgálatba állított automata aggregátor tudta a dolgát, s rögvest pótolta a kiesett hálózati áramot. A magasban feleslegessé vált elektronok kisülése nyomán friss ózonszag terjengett a levegőben – nem mindennapi élményt kaptunk, annyi szent.

Szerencsére a kellemes élmény több mint a rázós. A legjobban a felhőkben szeretünk mászkálni. A vízpárából formálódó paplannak általában kilencven-száz (pontosabban a heggyel közösen mérve hétszázharminc) méter körül lebeg a teteje – s ez a 19. emeletre esik. Ilyenkor szó szerint derékig ér a fehér tejföl, s ha valamelyikünk leguggol benne, az jótékonyan elnyeli. Tíz esetből nyolcszor odafönt akkor is szikrázó napsütés vagy csillagos ég uralkodik, amikor lent szürkeség vagy vak homály. A habból legfeljebb a Kárpátok, a Börzsöny vagy a Vértes lakatlan csúcsai ágaskodnak ki – minden más láthatatlan.

Ha szép felhős idő jár s vége a dolognak, olykor kihozunk egy-egy széket az erkélyre, s ráülünk. Bámuljuk Gaia színházát, nagyokat hallgatunk és eledelként tátott szájjal faljuk a ködöt. Kiváló móka, amelyet csekély szerencsével bármelyik magányos ormon utánunk tud csinálni az erdőjáró ember. A betontüske amúgy csendes időben is folyton dülöngél. Orkán alatt pedig fél lábon képtelenség benne talpon maradni – ezt senki nem hiszi addig, míg maga ki nem próbálta.

A műsor végét, a függöny legördülését a táj kitárulkozása jelenti. A vízpára odább áll, láthatóak lesznek a fák, a kisebb növésű hegyek, a falvak és a városok. Az sem utolsó élmény.