Magyar Hírlap online

Egy karikaturista emlékezte

Olvasónapló

Még ma is hallom a felejthetetlen Rátkai Márton elhíresült szavait, amikor A szabin nők elrablása című viharos sikerű vígjátékban kezével végigsimítja homlokát, és azt mondja: „Most emlékeim tárházában matatok.” Róla jutott eszembe ez a fiókomban gubbasztó rajz, amellyel sok-sok évvel ezelőtt Sándor Károly barátom, a hajdani Ludas Matyi kiváló karikaturistája lepett meg, hogy mindig lássam elképzelt könyvünk fedőlapját, amelynek megjelenésére annak idején halvány kilátásunk sem volt. Sándor Károly azóta eltávozott az élők sorából, a fedőlap azonban, legalábbis pillanatnyilag velem együtt megmaradt. Reménytelen feladat az olvasónak felidézni a mindig mosolygó, rajzoló művész szeretetre méltó egyéniségét. Mindketten őszintén reméltük, hogy az általunk művelt műfaj, a humor és a karikatúra előbb-utóbb számunkra is kivívja közös könyvünk megjelenését. Persze nem volt okunk panaszkodni, hiszen Sándor Karcsi kitűnő karikatúrái nyakra-főre láttak napvilágot a népszerű élclap hasábjain, akárcsak tollamból a krokik, versek és humoreszkek. Csakhogy, akárcsak nap­jainkban, a szóban forgó két műfaj képviselői, annak idején mi is önálló kötet kiadásáról álmodoztunk. Ezt bizonyítja az itt látható címlapterv is. Az ötletes rajz Sándor Károly tehetségét dicséri, a könyv címét én találtam ki. Azóta több könyvem jelent meg, neki pedig seregnyi karikatúrája látott napvilágot. Ám ha egy könyv kimarad az életünkből, annak hiányát nem heverjük ki soha. Akárcsak az orrunk elől elszalasztott nőket. Bánom már, hogy előhozakodtam a frivol hasonlattal, mivel Sándor Károly példás házasságban élt a feleségével. Igaz, hogy jómagam is, de példátlanságokért azért nem mentem a szomszédba…

Jólesett megemlékezni rólad, te szelíd lelkű, páratlanul tehetséges Sándor Karcsi. Remekbe szabott rajzod közreadását önző érdekeim motiválják. Van egy dédelgetett könyvkiadóm. Nem kettő, csak egy. Nevét nem kívánom itt közreadni, szerencsére nem szorul reklámozásra. Hátha felkelti érdeklődését a hajdani címlap, és elszánja magát gyűjteményes kötetem kiadására. Hiányozni fognak ugyan belőle remek karikatúráid, de az itt látható, jelenleg névtelen címlapra felkerül majd a te érdemtelenül elfelejtett neved.

Látszólag nem tartozik ide, hogy pusztán kíváncsiságból fellapoztam a Manager Magazin 2004. számát. Száz leggazdagabb honfitársunk szerepel benne. Köztük az általam Cicvareknek elnevezett volt miniszterelnök, akinek a vagyonát 3800 milliárd forintra becsüli a lap. Fenntartás nélkül elhiszem. Hogy jön ez ide? – kérdezheted megütközve, egy felhő szélén üldögélve. Sehogy, Karcsikám. Csupán arra gondoltam, ajánlatos lenne megjelentetni egy lexikont a legszegényebb emberek névsorával, ami persze képtelenség, mert annyian vannak, hogy lehetetlen megszámolni őket. Talán irigylem Cicvarek vagyonát? Ne röhögtess, Karcsikám. Nyolcvanon felül már a kilencvenéveseket sem irigyli az ember. Csupán jelezni kívántam, hogy a milliomosok sem halhatatlanok. Szorítsál nekem helyet magad mellett, és kérd meg az angyalok kórusát, hogy énekeljék el Cicvareknek a régi slágert. Ő persze bokros teendői miatt ma még nem gondol erre, de Te már kívülről fújod: „Minden elmúlik egyszer, minden végéhez ér...” Bizony. Cicvarek…