Magyar Hírlap online

Csutorásélet, mindhalálig

Réges-régi történet: egy fiatalember kopogott be a táborfalvi iskola igazgatójához. Ismert volt a terep az akkori egyetemistának, maga is oda járt korábban. Sokoldalú gyerek volt, iskolaelső; focizott a Fradi kölyökcsapatában, versei jelentek meg, zenélt. Aztán vegyészhallgató lett. Később közgazdaságtant tanult. A legvégén mégis más kikötőbe hajózott, néprajz szakon végzett. Révbe ért. Hogy mindig új és új utakra induljon.



Ez az egyetemista akkor már vagy tucatnyi népi hangszeren játszott. Azt kérte a direktortól, ugyan, szabadítsa rá a gyerekekre, hátha megérinti őket a zene. Így lett. Alkalmanként néhány zeneszerszámot vitt be az osztálytermekbe, muzsikált, hagyományokról beszélt, megkapó történeteket mesélt. És az élmény tényleg megérintette a kicsiket. Megalakította az első citerazenekart Táborfalván. Ennek pontosan harmincöt éve. Nem sokra rá megszületett a Csutorás Együttes. Alapította… hát ki más! Igen, azt is az iskolába bekopogtató egyetemista: Birinyi József. Aki útjára indította a vírust. Beoltotta a fiatalok sokaságát: a hagyományokban szűkölködő vidéken megnyitotta az érdeklődés kis ablakrését. Első tanítványai egyike, Annamária, ma a község megbecsült ének-zene tanára. Táborfalván ma hat népzenei együttes működik, és, tán mondani se kell, min­det József indította el. Megszervezte az első népzenei tábort, ez negyedszázada volt. Készülnek hát a jubileumi együttlétre: Örkényben augusztus 8-án indul a 25. Csutorás Tábor.

Az évek során fogalommá lett „csutorásék” zenei kurzusa: magasan jegyzi a szakma, híre eljutott mindenfelé, határokon túlra is. Évről évre jönnek kezdők és haladók, jönnek egyedül és csoportban, kortól függetlenül, jönnek népművészek, zenészek, énekesek, táncosok Erdélyből, Moldvából, Felvidékről, Délvidékről, Palócföldről, de a magyar ősvidékről, Közép-Ázsiából, török földről, meg Távol-Keletről is, Japánból, Koreából. Sokan rendre visszatérnek – népdalt és néptáncot tanítani vagy tanulni, magyar népi hangszerekkel ismerkedni, néprajzi alapokat magukban fölépíteni, hagyományátadó filmek által gyarapodni. Gyakorolják a kézművességet, tanulják a népi mesterségek fogásait, a hangszerkészítés alapjait. Az előadások, szakmai gyakorlatok mellett a főszerep az önkifejezésé: ezt szolgálják a kis házi koncertek, az együttes örömzenélés, az esti táncház. Lazításként meg – ismét csak zene. Például a kecskeméti strandon, a Csutorás Strandfesztiválon, a feredőzők nem kis ámulatára. Hát persze, képzeljük el a meghökkenést: hét ágra süt a nap, a rekkenő hőség elől a jónép a medencébe menekül, annak partját pedig egyszer csak megszállják a zenészek, és rázendítenek. Ott muzsikál az alkalmi csapat, a temesvári egyetem zenei tanszékének professzora, doktor Ovidiu Papana „szólítja meg” a trombitahegedűt, ehhez hasonlót a fürdőzők még tán sose láttak, a tilinkót Legedi László István, a moldvai Klézséből jött népművész fújja, ütőgardonon a csíkszeredai Érsek Csaba játszik. És mellettük persze a feltörekvők, a kicsik, akik most érnek bele ebbe, ma még nem is tudván, mi lesz az igazi hivatásuk: értékmentés.

A zenei életben jól ismerik a díjakat szerzett, külföldön is számos sikert elért Csutorás Együttest meg a mentorát, Józsefet is. Ő édesapjával, idősebb Birinyi Andrással az 1970-es évek elejétől önerőből kezdte gyűjteni, tudományos igénnyel feltérképezni Közép-Európa történeti és népi hangszereit, hangszerkészítőit, zenészeit. Az idősebb testvér, András is csatlakozott a megszállott munkához. A családi összefogás mára ezerszáz darabból álló, közel s távol páratlan gyűjteményt „termett”. Gondoljuk el, ez ezerszáz utánjárást, majd reparálást, olykor teljes rekonstrukciót is jelent. De hát ha egyszer erre szegődtek. Az édesapa igazi őstehetségnek született, a hegedű meg a citera megszelídült a kezében, készített is mesterhangszereket. A nagyobb fiú, András is eltanulta ezt, hangszerkészítő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Kézműves Remek cím kitüntetettje. Ez a szenvedély a mi családunkban már az öröklétig kitart – mondja József. Az értékgyűjtés és -átadás szenvedélyével együtt, persze. Számtalanszor járt a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban. Vitt és hozott: amott gyűjtött népéneket, papírra rótt, filmre vett szokást, hagyományt, cserébe meg a hazai kincsből vitt, mutatóba. Előadásokat, hangszerbemutatókat tart itthon is, külföldön is. Szól ilyenkor az instrumentumok keletkezéséről, készítéséről, a népzenei gyökerekről, a művelődéstörténeti beágyazottságról. Több mint két tucat történeti és népi hangszeren játszik profi szinten. Van bemutató, ahol hatvan hangszert vonultat fel, és egy se marad néma, mindegy, lopótökcitera az, vagy magyar duda. Állandó ingajáratban van: a kikötő persze mindig az otthon, ez a töltekezés ideje családi körben, feleségével meg kislányával, aztán ismét úton… ma, ezen a szombaton épp a Csutorás Klub havi estje a Fonó Budai Zeneházban, holnap a magyar kórusokat, zenekarokat és népzenei együtteseket tömörítő szövetség, a KÓTA ügyeivel foglalkozik mint társelnök, a jövő héten filmet forgat, és ahogy telnek a napok, egyre többet időz a Csutorastabor.hu honlapon, persze, készül ő is, mint a jövendő tárborlakók, akiket összeköt a szenvedély – amely a mindlétig tart.

---

Huszárnóta igen, gulyásnóta nem!

Csak állt ott a 91 éves bácsika a sztárkereső műsor selejtezőjében, várva a tekintetes zsűri ítéletét, hogy mit is énekeljen, pedig nem énekelni jött, bár eldalolta volna kedvenc gulyásnótáját meg egy huszárnótát, de a zsűri hajthatatlan volt, csak egyet engedélyeztek neki, így maradt annál, hogy Kis pejlovam a födeles rajcsórba’… nem jutott a következő fordulóba, igaz, nem is akart ő jutni sehová, nem tehetségpróbára jött, túl van már ő az élet iskoláján meg a bölcsességlépcsőkön is, juhászként szolgált sokáig, ha jó kedve volt, dalolt, muzsikált, szerette a dudát, a flótát, a furulyát, mestere lett a hangszereknek, de most itt nem igen tudja, hogy mit akar tőle ez a négy jóember, dudatudománya bemutatására hívták meg a tévébe, aztán besorolták hobbiénekesek közé, a dudáját se vehette elő, süvegére nyomtak egy cetlit, ő lett a 700 017-es sorszám, pedig még sose számozták meg őt, akinek a kedvéért ez évben is sokan mennek el a Csutorás-táborba, azok persze, akik tudják, amit a fővárosi zsürorok nem, hogy ő az istenáldotta tehetségű Madách-díjas hagyományőrző dudás Tereskéről, Pál István.