Magyar Hírlap online

Csatlakozom

A számolócédulát ugyanis visszakaptuk szüleinktől, akik, miután ellenőrizték, hozzájárultak, hogy besoroljuk őket a többi mellé.

A különböző cégek ingyen bocsátották az üzletek rendelkezésére, s ezzel két legyet ütöttek egy csapásra. Egyrészt mert hatékony reklámnak bizonyultak, másrészt a gyerekek korán megtanulták, hogy felnőtt korukban mit vásároljanak. Persze ez bennünket, akkori srácokat nem érdekelt. Sokkal inkább a százféle számolócédula kötötte le a figyelmünket. Később szinte észrevétlenül lettünk vásárlói a fejünkbe plántált árucikkeknek.

Egyedül a készülő világháborút nem reklámozták. Akárcsak napjainkban. Annak ugyanis nincs szüksége reklámra. Márpedig engem, nyolcvanon túl, kizárólag az érdekel, amiről nem beszélnek. Manapság annyi minden szóba kerül. Sűrűn ismétlik, hogy gyökeret eresszen agyonterhelt fejünkben. A háborút azonban nem hozzák szóba. Mintha ebben a világméretű tébolydában a tábornokok elmélyülten sakkoznának. Márpedig ők a legelfoglaltabbak! Erről azonban a számolócédulákat ma is lelkesen gyűjtők előtt szükségtelen beszélni. Ezt teszem most én is, amikor közreadom kedvenc számolócédulámat. Gondolom, ezzel is hozzájárulok napjaink eredményes ködösítéséhez. Bár azt, ami előttünk van, szívesen elcserélném azzal, ami már emberöltőnyi távolságra van mögöttem. Pedig végigjártam a pokol számos tornácát. De mindig egyedül. Az a suhanc, aki akkor voltam, ma megbukna az első vizsgán. Ezer oka van annak, hogy miért. Vén fejjel erőteljesebbek lettek rajtam a faji vonások. Öreg zsidó lett belőlem. Egyedül Hitler, akit sűrűn láthatok a televízió esti műsoraiban, nem változott semmit. Hamu lett ugyan belőle is, mint milliónyi áldozatából, mégis frissen, ruganyosan kelleti magát a képernyőn. Képtelen vagyok versenyezni vele. Inkább csatlakozom a bömbölő gyermek követeléséhez, már csak azért is, mert Az Est kitűnő lap volt. Ma is előkelő helye lehetne a többi mellett. Úgy vagyok vele, mint a valamikori Kakas cipőkrémmel, melynek meglehetősen sikamlós rigmusa kitörölhetetlenül beleivódott emlékezetembe: „Addig volt a Schmoll a paszta, míg a Kakas meg nem jelent.”