Magyar Hírlap online

Burg Kastl – az egyetlen volt nyugati magyar gimnázium

Az emigrációs magyarság egyik büszkesége. Németország adott neki otthont 1948-ban, 2006-ig működött. Kollégiumával egyedülálló lehetőséget nyújtott a világ minden részéből jött fiataljainknak, hogy elismert magyar érettségivel indulhassanak a nagyvilágba. Az iskola ez év tavaszán idehaza Magyar Örökség Díjban részesült. E napokban pedig, az ’56-os forradalom évfordulója alkalmából, a parlament korábbi Főrendi Termében magas közjogi személyek részvételével hajdani diákok és vendégek ünnepségen emlékeztek ezen egyedül álló intézményről és teljesítményéről. E sorok írója, több esztendeig a Szabad Európa Rádió képviselője Kastl iskolabizottságában, az emigráns és az emigráció szemével így tekint vissza:

Nürnberg közelében, egy alig háromezer lelket számláló falu a festői frank vidéken, ősi bencés várkolostorával. Kerek fél évszázadon át ez adott otthont az egyetlen nyugati magyar középfokú tanintézetnek.

Mintegy négyezer magyar, velük néhány nem magyar diák otthona, kis reménység a nagy szétszórtságban. Egy korban, amikor egymást követték a széles Kárpát-medencei hazából menekülők hullámai, élményeik és világuk évekig hordott generációs különbségeivel. A befogadó helyen, a befogadó országban minden család, minden szülő elemi gondjai között a szorongó kérdéssel: az új tengerben hogyan őrizhető meg – vagy megőrizhető-e egyáltalában –a gyerekek, a felnövő új nemzedék hazulról hozott anyanyelvi és nemzeti érzésvilága, odatartozásának a tudata.

Ezzel a gonddal kellett szembenéznie a második világháború utolsó évétől kezdve a Vörös Hadsereg elől menekülő első hatalmas áradatnak. Németország bajor vidékei és a még csak papíron újrateremtett Ausztria lágereiben, ezen évek nyomorúságai közepette lelkes tanárok sziszifuszi fáradsággal próbálták tenni, amit tudtak.

A szétszóródással itt-ott kis vasárnapi iskolák teremtődtek. De már ekkor, 1945-ben, a Passau melletti Waldwerkben gimnáziumi igényű magyar középiskola létesült. Már innen, majd az iskola kényszerű vándorútjának következő állomásairól, Niederaudorf, Lindenberg, majd Bauschlott falvakból-városkákból immár magyar érettségivel rendelkező magyar fiatalok távozhattak, közülük nem egy távolabb, a nagyvilágba. Az emigrációs magyarság egésze féltő gonddal követte e sajátjának érzett tanintézménynek a sorsát. Ezt közvetlenül megélt példával is tanúsíthatom.

A sztálini világ csúcsidején, 1951. október 6-án indult meg az amerikai kongresszus döntése alapján Münchenből a Szabad Európa Rádió magyar adása. A már korábban megalakult szerkesztőség első ülései egyikén Dessewffy Gyula főszerkesztő javaslatára határozat született: normális havi fizetéshez jutva – a normális fizetés akkor rendkívülinek számított – annak két százalékát felajánljuk egy közös jóléti alapra, amely céljainak egyike a magyar gimnázium folyamatos anyagi támogatása. Ezt a vállalt kötelességét a munkatársi kar mindvégig teljesítette. Rádiónk és a későbbi Burg Kastl kapcsolatára még visszatérek.

Jött 1956, egész tragédiájával, a lelkiismeretében felrázott szabad világ rokonszenvével és tehetetlenségével. Egyszerre mindenütt más lett magyarnak lenni. Ez a második, kétszázezres menekültáradat már mindenütt, a földgömb valamennyi pontján rokonszenvvel, segítőkészséggel találkozott.

A nagy befogadó országok és intézményeik, polgáraik között a nyugatnémet állam magáévá tette a magyar iskolaügyet. Ilyen belső hatósági és egyházi összefogással jött létre Burg Kastl, és vált azzá, amit azután évtizedeken át jelentett. Az ünnepélyes megnyitást az egész magyar emigrá­ciós sajtó –nyugodtan állíthatom – egységes lelkesedéssel üdvözölte. A Münchenben megjelenő Új Hungária című hetilap – igen, akkor az emigrációnak ott megjelenő hetilapja volt – tudósításában főleg a szülőket idézte. „Bár csak itt lehetnék újra diák” – mondta a környezet láttán az egyik. „Igen, mintha Pannonhalmán lennénk” – egy másik.

„Ezek a magyarok itt egy új világ alapkövei”- írta beszámolója címében a Nemzetőr, a Magyar Szabadságharcos Írók havi újságja. Tudósírása szerint Walter Stain bajor miniszterelnök-helyettes e szavakkal indította útjára az új intézményt: „E fiatalokat nem németekké akarjuk tenni, hanem módot adni nekik, hogy még jobb magyarok legyenek.”

A Tollas Tibor fáradhatatlan buzgalmával működtetett Nemzetőr a továbbiakban is ébren tartotta az egész emigrációban Burg Kastl ügyét. Íme kiragadott példák a későbbi évekből. Idézetek az iskolabizottsághoz Berlinből, Hollandiából, Ausztriából, Kanadából és az Egyesült Államokból érkezett pénzadományok kísérőleveleiből. 1964-ben Nyolcvan lány várja az első kalapácsütéseket – összefogás egy magyar iskoláért című cikket olvashatunk. Egy másik, hasonló beszámoló Tavaszi felhők Burg Kastl felett címmel. 1966 júliusában elsőoldalas vezércikk Gábor Áron író tollából az imént megélt kastli ballagás alkalmából. „Maguk az ősi bajor kolostor falai kérdések tömegét sugározzák – írja. Majd felveti a kérdést –: Vajon berendezkedhetik-e ezen iskolában olyan magyar műhely, ahol a mesterek magyart faragnak messze idegenben született, felserdült fiatalokból, akik talán a gyermekévek első szavait, fogalmait, igényeit, vágyait idegen nyelven, idegen felfogásban ismerték meg? Magukkal hozták a kérdést: születik-e még magyar az emigrációban?”

Igen, gyerek- vagy kamaszkorban a hazai világból kikerült, avagy már a nagyvilág valamelyik táján magyar szülőtől származó gyerek, kamasz megőrizhető-e egészben vagy legalább részben magyarnak? Erre a kérdésre volt hivatott Burg Kastl válaszolni. Mi is erre a felelet az emigráció aggódó szemével?

A kommunizmus világától gyerekét megmentő szülő Kastltól, a katolikus papi igazgató által vezetett iskolájától és internátusától a hagyományos nevelés értékeinek a továbbadását, ennek megfelelő szellemi és erkölcsi felkészültség előkészítését várta. 48 esztendő, amely alatt a kihívás súlya egyre nehezebb lett. Nézzük a környezetet, Nyugat-Németország innen alig követhető, szinte elképzelhetetlen világát ezen évtizedekben.

A hitleri patologikus álom összeomlása után előbb a nihil, a tanácstalan űr. Az egész társadalmat őszinte szándékkal átható önbírálat csapdába esett: a túlfűtött nacionalizmus elvetésével együtt a német nemzeti múlt és tudat igazi értékeit is kidobták. A gyökértelenség lett úrrá, az ország mintegy ittasan szabad területté vált a külföldről vagy hazai termésből jövő valamennyi, modernnek nevezett, a társadalmat bomlasztó áramlat befogadására. Az iskola ne akarjon nevelni, csak ismereteket adjon tovább. Történelmet és klasszikus irodalmat tanulni elmaradottság, hangzott a jelszó, Goethe és Schiller egyes tartományokban, az élen Nyugat-Berlinben, már csak egy-egy iskolai órát kapott.

Napi újságriportot, politikai röplapot, tiltakozó pamfletet kell tudni írni. A diák tanuljon, igen, de főleg vitatkozzon, tüntessen, jogait követelje. A család a múlté, a modern embernek gyerekestül kommunákban a helye. Erkölcs a nemek között nincs többé, ami nemes és magasztos volt, az mind vulgárissá alacsonyodott. Ma bármennyire hihetetlen, hangadó német médiumok csatornái ezt ontották nem kis ideig.

Ha a konzervativizmusra hajló Bajorországban mindez mérsékelteb­ben folyt is, Kastlnak ebben a lég­körben kellett helyt állnia. Ugyanakkor mialatt a keletnémet ország­rész lakóinak valóságos nyári ott­hona lett Magyarország, Nyugaton a bajor-magyar történelmi szálak lekoptak abban az új nemzedékben, amelyhez már közelebb állt San Francisco, mint saját hazájában Lipcse vagy Drezda.

Kastlnak a 48 év alatt megvoltak a belső – és vetületeiben – külső feszültségei. Közelebbről vizsgálva nem sokkal nagyobbak, mint a belföld más intézeteiben abban a Németországban, ahol ezen időkben nem volt könnyű sem szülőnek, sem tanárnak, sem internátusi nevelőnek lenni.

De a diák számára sem volt egyszerű az eligazodás. A szétszórtságban élő magyar emigráns szemében azonban a végeredmény egyértelmű: ő büszke volt sajátnak tekintett gimnáziumára, és azt drága, féltett kincsének tekintette.

Itt térek vissza a Szabad Európa Rádióra. A munkatársak havi anyagi támogatása, amelyért majd nyolc éven át mint a jóléti bizottság elnöke és ezzel a kastli iskolabizottság tagja, feleltem, eltörpült amellett, amit a rádióállomás adásaiban az éteren át a széles magyar hallgatóság felé nyújtott. Minden negyedik vasárnap miseközvetítés az iskolavár templomából, nagyhéten passió, egyes alkalmakkor diákkórus, népzenei estek, színjátékok, versműsorok – az Országos Széchényi Könyvtár SZER-gyűjteményében saját írásaimmal is találkoztam – mindez az iskolának az összmagyarságban széles ismertséget biztosított.

Tudósítás továbbá olyan látogatásokról, mint a kényszerű emigráns Mindszenty bíborosé, akit a német vendéglátó úgy üdvözölt, hogy „Kastl-ban szabad magyar földre lép”, vagy a magát ugyancsak magyar emigránsnak, ilyennek is valló Habsburg Ottóé.

Végül közeledett Magyarországon a rendszerváltás. Ekkorra, akár a Szabad Európa Rádió, az iskola sem lett már ugyanaz. Sejtelmes hazai és velük kinti erők kezdtek hatni, tehetős keletiek nyugati márkás autókkal hozták gyereküket pályája elősegítésére. Ekkorra Burg Kastl megszűnt az emigráció gimnáziuma lenni. Ami ezután jött, már más, már új fejezet.