Magyar Hírlap online

Bella István, a szerelem költője

A korai szerelmes versek persze még különböznek a későbbiektől, legfőképpen a Szeretkezéseink-féle korszakalkotó művektől. Egy jellegzetes korai példa: „Egyszer majd elmegyek hozzád / megmelegítem az ágyad / mellemmel búvok melledhez / s nem jövök el soha többé.” (Dal) Hasonlókat mondhatunk a Maradj velem vagy az Elmegyek én is… és a Szerelmes vers esetében is. Dalaira fölfigyeltek a zenészek is, például Dinnyés József daltulajdonos, akinek emlékezetes megzenésítései közé tartozik Bella Szebbnek szültél című verse.

Mindezek a vonások fölfedezhetők Az ifjúság múzeuma című kötetben is. Ekkori hangjára teljességgel igaz az irodalomtörténész Vasy Géza megállapítása: „…hitelét képalkotásainak ereje, a képi és gondolati anyag szerencsés összhangja adja.” Így van ez szabadság és szerelem tárgyú verseiben is. Tárgyunk szempontjából a Márta című ciklus a legegységesebb mind tematikailag, mind esztétikailag ebben a kötetben. Itt már jól látszik, hogy Bella István szerelmi költészete szervesen épül rá a Balassi Bálinttól József Atti­láig terjedő fejlődési vonalra. Nem robbantja szét a kereteket, többször dalformában vall a gyönyörű érzésről, másutt áradó vallomást kapunk tőle. A nő a természet részeként jelenik meg ezekben a versekben, az ember együtt létezik és lélegzik a növény- és állatvilággal. Az egész sorozat azt érzékelteti, hogy az ember legnagyobb élménye a szerelem, amely lelkileg-szellemileg-testileg építi a személyiséget. A mindenre ható, mindent átalakító minőség így jelenik meg például a Hegedűben: „Ahogy a fűbe lehasalt, / s levette szemüvegét, / körbe, mint középkori lant, / megpendült füvenként a rét.” Ahogy Szakolczay Lajos, az életmű kiváló ismerője látja: „Bellánál maga a világmindenség muzsikál.” Fokozottan így van ez azokban a versekben, amelyekben a szabadság és a szerelem harmóniájáról beszélhetünk.

S aztán a Hetedik kavics című kötet hoz újabb fordulatot Bella István költői pályáján. Tárgyunk szempontjából elsősorban a Szeretkezéseink című verssel, ami később egy másik kötet címében is megjelenik majd. A kritika szerint ez az egyik legfontosabb Bella-mű, valódi antológiadarab és hivatkozási pont. A költőtárs Ágh István éppúgy a magyar líra kiemelkedő darabjának látja, mint például Alföldy Jenő, Pomogáts Béla, Kabdebó Lóránt vagy Koczkás Sándor, hogy csak néhány kiváló irodalomtörténészt és kritikust említsünk. Az érzéki valóság és a révület végigvonul a költemény szerkezetén, a viharzó érzések tökéletes nyelvi formában jutnak kifejezésre. Az akusztikus, hangtani elemeknek különös szerep jut, és mint a francia szimbolista költőknél vagy éppen Kosztolányinál és más, Nyugathoz tartozó poétáknál, szinte önálló életre kelnek a magánhangzók anélkül, hogy egyébként önálló jelentéssel bírnának. Egyrészt eredeti hangulatuk van, másrészt szépen illusztrálják a szerelem csodájának leírását. Az érzéki valóság és a révület tudattalanságát. Itt is él Bella István a rá oly annyira jellemző nyelvteremtés erejével: „a kéklés csak églene”, „a ködlés csak ködlene” stb. József Attila Ódájának versteremtési útját járja a költőutód, leírja a testiség és a lelkiség tökéletes harmóniáját. Az egész mindenséget hatja át a szerelem, föltárulnak a titkok, az anyagi világot is átminősíti a szerelem érzése és átélt valósága. Sőt még tágabb összefüggések is szóba kerülnek, hiszen: „A történelembe zárva vétkezel.” A beteljesült és az ember életében, gondolataiban állandósult szerelem ódai szárnyalású műve a Szeretkezéseink.

A szerelemmel szorosan összefüggő szabadság hiányát is gyakran ábrázolja Bella. Másutt meg a szerelem hiányáról is szól ekképpen: „Nélküled nem is én vagyok / Csak valaki lézeng helyemben” – olvashatjuk a Nélküled című versben. Másutt meg a hiány veszélyével szegezi neki a kérést: „…ne hagyj földre hullni, szeress engem!” – írja az Esik a hóban.

Elmondhatjuk tehát, hogy Bella István költői pályáján végigvonul a szabadság és a szerelem gondolata, gyakran egymást átölelve, egymást kiegészítve. Azt sugallja ezáltal a kiváló poéta, hogy e két fogalom tartalma nélkül az emberi létezés értelmetlen és elképzelhetetlen. Ha egyik is hiányzik, annak tragikus következményei lehetnek az ember életében. S a lélektől lélekig ható költői szó gyönyörűen vall ezekről az igazságokról.