Magyar Hírlap online

"Aztán hány püspököt akasztottak fel Írországban?"

Új forrásokból egyre több részletet rekonstruálhatunk az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) és a szovjet vezetés egykori kapcsolatfelvételéről és politikai együttműködéséről. Az 1920-as években az ír republikánusok fegyvert akartak vásárolni Sztálintól, sőt megbízottjuk személyesen is tárgyalt a diktátorral.



Az ellenségem ellensége a barátom – alighanem a legősibb diplomáciai bölcsesség taszította egymás karjaiba az első világháború után Szovjet-Oroszországot és az IRA-t. A közös ellenség: a brit állam, illetve a nemzetközi imperializmus.

A szovjetek már az Ír Szabadállam megszületésekor, pontosabban az angol–ír háború idején is feltűntek a láthatáron. Emmett O’Connor írja könyvében (Reds and the Green: Ireland, Russia and the Communist Internationals 1919–1943), hogy az illegalitásban működő ír parlament 1919-ben 20 ezer fontot kölcsönzött a szovjet bolsevikoktól. A moszkovita 1919-es Komintern munkájában ír kommunisták is rész vettek. Aztán Írországban konszolidálódott a helyzet, megszületett az Ír Szabadállam, a fegyveres ellenállás ügyét az – olykor a dublini kormány ellen is harcoló – Ír Köztársasági Hadsereg vitte tovább.

A szovjet–orosz rendszer működtetői és az ír gerillák – mai ismere­teink szerint – 1925 nyarán vették fel hivatalosan a kapcsolatot, ekkor a corki fegyveresek vezetője, Pat „Pa” Murphy harmadmagával a Szovjetunióba utazott. Az IRA küldöttsége fegyvert akart vásárolni az oroszoktól, de – amint azt Tim Pat Coogan újságírónak évtizedekkel később Murray elmesélte – úgy találták, magának Sztálinnak sincs elegendő muníciója, és alighanem ezért zárkózott el az üzlettől. A főtitkár hivatalosan azzal indokolta nemleges válaszát, hogy tart a brit intervenciótól és kereskedelmi blokádtól, s nem akarja magára haragítani Londont. Valóban így lehetett: a szovjetek számára a brit kapcsolat összehasonlíthatatlanul fontosabb volt, mint az alkalmi ír szövetség.

A leningrádi repülőtérre érkező IRA-delegációt egyébként valósággal letaglózta a fogadtatás. A szovjet belügy, a Cseka kivezényelt tagjai ugyanis ezzel a kérdéssel kezdték az ismerkedést: „Aztán hány püspököt akasztottak fel Írországban?”. „Egyet sem” – válaszolták a meglepett IRA-tagok. „Akkor maguk nem komoly emberek!” – legyintettek fölényesen a csekisták.

Ebből már tudhatták Murphyék, honnan hová érkeztek.

Valamit valamiért

„Pa” Murphy útja azonban nem zárult teljes fiaskóval, amint azt az ír Tom Mahon legújabb kutatásai is bizonyítják. A felek ugyanis titkos megegyezést kötöttek 1925-ben: az IRA vállalta, hogy Moszkva javára kémkedik Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, cserébe az oroszok havi ötszáz fontot folyósítottak a gerillahadseregnek. Az elkövetkező években az IRA főleg Londonban és New Yorkban lépett kapcsolatba a szovjet hírszerzéssel. A brit fővárosba telepített IRA-összekötő különösen eredményes munkát végzett: különböző hadászati adatokat, köztük brit tengeralattjárók hanglokátorairól és repülőgépmotorokról szóló értékes információkat, sőt katonai újságokat, szakkönyveket és gázmaszkokat (!) is adott át az oroszoknak. Ezenkívül hamis útlevelekkel is ellátta szovjet partnereit, mi több, maga is részt vett egy közös operatív akcióban: romániai utazásán ír gyapjúkereskedőnek álcázta magát.

Az amerikai írek által sűrűn lakott New Yorkban különösebb nehézségek nélkül működhetett az IRA. „Mr. Jones” fedőnevű ügynökük egészen az amerikai hadiipar mélyére hatolt: jelentékeny számú aktát csempészett ki kémiai fegyverekről, gépfegyverekről, gázmaszkokról, repülőgépekről, haditengerészeti eszközökről. Az értékes információk aztán a Kreml megfelelő íróasztalain landoltak.

A kínai kapcsolat

Miután a szovjetek továbbra is rettegtek a brit inváziótól és a polgárháború kiújulásától, arra kérték „Mr. Jones-t”, hogy dolgozzon ki titkos tervet brit kereskedelmi hajók elsüllyesztésre, amennyiben azok egy Szovjetunió elleni háborúban New Yorkból Angliába hajóznának. „Mr. Jones” jelentette a kérést Dublinba: maga Moss Twomey, az IRA vezérkari főnöke tanulmányozta az ügyet. A New York-i ügynök arra panaszkodott, hogy az esetleges háború felfokozott légkörében, még ha minden emberét be is veti, egy ilyesfajta kérés nagy véráldozatokkal jár, és gyakorlatilag kivitelezhetetlen.

Meglehetősen pikáns fejezet az ír köztársaságiak és a Szovjetunió közös kínai vállalkozása. A helyi polgárháborúban Sztálin akkoriban éppen a nacionalista Csang Kaj-seket támogatta (aki egyébként 1924–25-ben Moszkvában tartózkodott, és átmeneti szövetséget kötött a kínai kommunistákkal), a japán és brit támogatást élvező kínai hadurak ellenében. Az IRA egyik skóciai egysége jelentette Dublinnak, hogy Csang Kaj-sek ellenfeleinek kétszáz bombát szállítottak Angliából, mire Moss Twomey elrendelte, hogy az IRA liverpooli egysége mostantól semmisítse meg a kínai haduraknak szállító hadihajókat.

Hattyúdal

Ma már világosan látszik, hogy az IRA és Sztálin szövetsége nem lehetett hosszú életű. A szovjetek már a 20-as évek elején uralni akarták a világ felszabadítási mozgalmait. Ugyanakkor kapóra jött nekik, hogy a Londonban és New Yorkban könnyűszerrel elvegyülő, angol anyanyelvű IRA-aktivisták létfontosságú dokumentumokhoz férnek hozzá. Abban is reménykedtek, hogy a köztársaságiak elősegítik a bolsevizmus térhódítását Írországban. Az IRA viszont kezdettől a saját útját járta: aktivistái és gerillái – néhány kivétellel – nem törődtek a baloldali ideológiával, nacionalisták és katolikusok voltak, a britek elleni fegyveres harcban sem az imperializmus gyűlölete, hanem a saját nemzeti szempontjaik vezették őket. Moss Twomey egy bizalmas levelében így írt az oroszokról: „…ezek nagyon sunyi fickók… kihasználnak minket… ha nem volna szükségünk sürgősen készpénzre, nem erőltetném az együttműködést.” Frank Aiken, az IRA Moss Twomey előtti vezérkari főnöke egyenesen „reménytelen kontároknak” nevezte az orosz kommunistákat.

1926 novemberében nyílt kenyértörésre került sor, miután a szovjetek havi száz fontra szállították le az IRA apanázsát. Ezt azzal indokolták, hogy a londoni IRA-csoport nem végez minőségi munkát, de megemlítették a szovjet gazdaság nehéz helyzetét is. Miután Moss Twomey-t éppen bebörtönözték, Andy Cooney, az IRA ideiglenes vezérkari főnöke utazott Londonba, hogy a szovjet összekötővel tárgyaljon, de a találkozó meghiúsult. A köztársaságiaknak komoly csapásnak bizonyult az elapadt orosz segély: teljes időben foglalkoztatott aktivistáik egy részétől megváltak, és akadoztak a különböző kifizetések is. Nyilvánvaló nyomásgyakorlásként „Mr. Jones” visszakövetelte az általa már átadott bizalmas iratokat. Végül a szovjetek 1927 májusában ezer fontot fizettek az információkért.

Ekkortól fogva már csak szórványosan tárgyaltak a felek. Novemberben az IRA Hadseregtanácsa biztosította a moszkvai vezetést, hogy brit–szovjet háború esetén katonai segítséget nyújt az orosz bolsevikoknak. 1930-ban Seán MacBride, az IRA egyik vezetője jelezte, hogy az ír gerillák esetleg a Szovjetunióban végezhetnének katonai kiképzéseket. De a bizalom ekkora már mindkét oldalon elillant. A Szovjetunió a világpolitika színpadára lépett, az IRA pedig lassan rendezte sorait, és minden erejével a brit megszálló ellen fordult.