Magyar Hírlap online

Amszterdam stb.

(részlet Temesi Ferenc regényéből)

Akkor aztán jött az a hosszú hétvége Zandvoortban, A’dam tengerparti nyaralóhelyén, hármasban. Pimet, Jaap fiát elvitte Hágába a volt felesége.

Anneke és kislánya felugrottak Jaaphoz. A férfi a fiával a méla Singelgrachton lakott. Ragyogott a nap a vajillatban, biciklicsengők csicsergései hallatszottak mögöttük, ahogy a házhoz értek. A kőcsipkés díszítésű, piros téglás ház az ablakok fehér kereteivel önmagát nézte a csatornában. Volt is mit. A’damban a víz a szerető, a föld az alattvaló. Sokszor többe került a cölöpök leverése, mint a rájuk épített ház. A városban annyi csatorna és híd található, mint amennyi karperec egy cigánylány bronzszínű karján.

Az aranykor, a 17. század építészei egyre magasabb házakat akartak építeni, hogy mélyebb benyomást tegyenek a szemlélőre. Hát ez sikerült is nekik. A ház mélysége is nagyobb volt a szélességénél. Hogy miért? Hát az adó miatt. Amit a szélesség alapján vetettek ki. Kezdődött a meredek és szűk csigalépcsők fénykorszaka, ahol egy lépcsőn csak a fél lábad fér el. Olyan, mint egy létra, csak itt nincs következő fok, hogy belekapaszkodj. A piros szőnyegbe nem ajánlott. Viszont van karfa. Azon húzhatod magad, de csöndben. Nehogy megzavard a fölfelé menet félúton lakó szomszéd meditációját. Anneke és Minna gyakorlottan lépkedtek felfelé.

A bérlők által lakott házak lépcsői porosak, de ezek itt, mint a tulajok által lakottaké, makulátlanok, mondta az anya a lányának, a takarítónő által gondosan porszívózott szőnyegen.

Jaap a lépcső tetején fogadta őket, nem szokás lemenni a vendégért.

Hát ez nagyon gezellig. Mondta odafönn Anneke. Vagyis kedélyes, barátságos. Mint egy ember. Mint a házigazda. Ami persze azt jelenti: kényelmes is.

A bútorzat a német klasszicizmus utánzatának tetszett, kivéve Pim álskandiáviai futurista szobáját, amelybe csak benyitottak. A növények teljesen ellepték az egyik ablaksort.

A függöny csak díszből és félrehajtva, mintegy főhajtás a kálvinista múlt, a puritán református hagyomány előtt.

Ha elutazunk, akkor sem változtatjuk meg a függöny állását, nehogy a tolvajok, házfoglalók ebből következetéseket vonjanak le, mondta Jaap.

Megmutatnád a konyhát?, kérdezte hangsúlytalanul a lány.

A konyha mindent elárul. Alaposan szemügyre vette a gáztűzhely melletti csészealjat. A gáztűzhelyen, ha meggyújtasz egy lángot, a használt gyufát egy csészealjra teszed. A következő majd avval gyújt, de úgy, hogy a lángról gyújtson, ne kelljen egy újabb gyufát használni. Egy gyufának Hollandiában három élete van. Mármint a rendes embereknél. És Jaap – ezek szerint – az volt.

Előfordul, hogy a fürdőszobában elalszik a láng, mert a konyhában Pim vagy én a gázzal működő vízmelegítőt használjuk a mosogató fölött. Mi nem tusolunk, hanem a kádba engedjük a meleg, majd a hideg vizet.

Akkor megyünk?, kérdezte Jaap, jelezve, hogy a lakás bemutatása befejeződött.

A Zandvoortba vezető úton egy fehér Toyota ment előttük.

A kocsi hátulján egy matrica volt a következő szöveggel:

HA EZT EL TUDOD OLVASNI, ELVESZTETTEM AZ UTÁNFUTÓMAT!

A nevetés mint szappanbuborék szállt fölfelé a nyitott kocsiablakon át. Negyedóra alatt már ott is voltak a parton. A városkát a második elmeháborodás során tönkrebombázták, épp ezért lett belőle modem szállókkal telezsúfolt hely.

Jaapék persze egy kisebb panziót választottak, pótággyal Minnának.

A városka örök versenyben állt a legdivatosabb holland üdülőhely cí­méért a Hágával egybeépült Schevenin­gennel. A vetélkedő állandó döntetlent hozott: az Északi-tenger ugyanolyan piszkosszürke mind a két helyen. Örökös örökösök: tízezrek itt is, ott is.

Először egy jókora, árnyat adó strandszéken bújtak meg.

Minna csúszdázni ment az anyjával, Jaap az árnyékból figyelhette a bimbózó lányok bimbóit: ezen a helyen találták volt fel a toplesst, vagyis a felül semmit a nőn. Aztán csodálkoznak, ha egy férfi megvadul. Jaap feltette a napszemüvegét, hogy nyugodtabban legeltethesse a szemét a pici ciciken, a sima, cinegecombokon, pompás popsikon.

Miért szeretem én a kicsi nőket? Ez futott rá rajta, választalanul.

Je kijker. Te kukkoló.

Anneke ért vissza a kislánnyal. Jaap nem szólt semmit, elővett egy könyvet, és belemélyedt.

Jött a tenger gyümölcseit áruló ember.

Én inkább maatjes haaringot szeretnék, mondta Jaap. Vagyis nyers heringet kívánt hagymával és apró uborkával.

Fogadjunk, hogy nem lesz friss.

Mit olvasol, kérdezte Anneke, amint visszatértek a tengerparti halárusok bódéjaitól.

Nem fogod elhinni. Egy papot.

Anneke a homlokára koppintott, ami azt jelentette: Nem vagy komp­lett.

Jaap a halántékához érintette a mutatóujját. Ez egy firnyákos pap. Ráadásul protestáns. Egy kalap pénzt kapnék az alapítványától.

Fogadjunk, hogy self made man, aki sosem koptatta az iskolapadokat, viszont legalább ötven könyvet írt. Na és persze amerikai.

Nyertél, mondta ámultan Jaap. Hat fia és egy lánya volt, a sírjára az van írva: Isten embere. Különben az ohiói Akronban van eltemetve, ahol egy költő barát, Bob Creeley is él.

Fogadjunk, hogy a szerzőijog-dí­jait az éhezőknek és a nyomorultaknak adta.

Jaapnak tátva maradt a szája.

Te ismered a holland fogadást, angolul a Dutch bookot?

Nem én.

Hát, hosszú egy kicsit, de ha van türelmed…

Minna elment két kislánnyal a közelbe játszani, Anneke beült a helyére a strandszékbe.

Dutch booknak, „holland fogadásnak” hívjuk azt a helyzetet a fogadások világában, amikor a fog adó biztosan veszít, kezdte Jaap. Ilyen a lóversenyek, sportfogadások terén is létezik.

Te szoktál szerencsejátékot játszani?