Magyar Hírlap online

A megmaradás rítusa

Nagymaroson, az Ekszpanzió fesztiválon futottam össze Bucz Hunorral és társulatával. A Térszínház színészei képmutogató-kollázst mutattak be. A színház tavaly ünnepelte negyvenedik születésnapját, vezetőjével hagyomány és újítás kapcsolatáról, a magyar missziós területről, az elmúlt éra akcióiról és a most újjáéledő reményről beszélgettünk.



– A Térszínház föllépett az Ekszpanzió fesztiválon, Nagymaroson, képmutogatós játékkal. Hogy kerültetek ide?

– Nagymaroson Kassák Lajos iránti tiszteletből léptünk fel, megmutatva a hagyomány és a korszerűség egységének lehetőségét. A képmutogató egy középkori vásári attrakció. A játékosok képeket mutogatnak és animálnak, így adnak elő egy-egy történetet. Csaknem két évtizede fedeztük fel ennek az elfeledett népszínházi kisformáját, azóta igyekszünk fejleszteni. Ugyanúgy alkalmas a veretes költői szövegek közvetítésére, mint a szentek legendáinak előadására. A szentek legendái mellett Garay-, Arany-, Babits-, Pákolitz-, Weöres-, Kormos-művekhez alkalmaztuk ennek a formának a variációit, élve az újkori vizuális leleményekkel, például a montázstechnikával vagy a kollázzsal. Nagymaroson meglepetésként egy Kassák-vers is elhangzott, kinagyított Kassák-képet mutogatva.

– Gondolom, ingyen léptetek fel.

– Missziós terület vagyunk. Szent István országában tombol a neobarbarizmus, méghozzá a racionalizmus, a szocializmus, a liberalizmus, a nacionalizmus új meg új álöltözetében. Nézhetjük-e tétlenül? Félpénzen, önköltségen vagy éppenséggel ingyen is fellépünk, ha hívnak bennünket. Május óta a minimálbért sem kapják a színészek a magát szocialistának nevező kormány intézkedése nyomán. A Hiller-effekt következtében hónapokkal elodázták a kiírásokat, majd lecserélték a kuratóriumokat. A legkülönbözőbb feketelisták keringtek, végül a pályázati pénzek nagy részét elmismásolták. Ezek után, hogyan lehetne tartalékunk? Csak lélekben van tartalékunk.

– Ha azt mondom egy szellemi embernek: küldetése van, általában visszautasítja. Kis korban élünk, nem szeretjük a nagy szavakat. Küldetésetek van?

– Nem nevezném küldetésnek. Németh László szavával, a ránk bízott egyszemélyű emberiség miatt a lelkiismeret hajt bennünket, a civil kurázsi. Az Aczél-érát átteleltük. Nagyvonalúak voltak a liberális elvtársak. Ne csináljunk belőlük mártírt. A cenzúra, a besúgórendszer és a megfélemlítés működött, de a létfenyegetettség közepette is reménykedtünk abban, hogy semmi sem tart örökké. És valóban. Ma, ha meg akarom nevettetni a fiamat, mesélek neki az úttörők 12 pontjáról, a forradalmi ifjúsági napokról, az elvtársak bornírt szertartásairól és ikonosztázáról, történelmünk meghamisításáról, az átlátszó hazugságokról… Betiltott rendezéseimről, a tanári pályáról való eltávolításomról… Aztán az elmúlt két évtizedben önálló kisszínházzá lehettünk, és fellélegeztünk, nehéz körülmények között, pályázatról pályázatra araszolva küszködtünk az anyagi nehézségekkel, de legalább a házkutatástól nem kellett félni. Törzstagjaink tanári, mérnöki végzettségük mellé megszerezték a színészi végzettséget is, műsoron tartott darabjainkból évi százötven-kétszáz előadást és két-három bemutatót tartottunk. A határon túli magyarokhoz is rendre eljutottunk. Eltelt két évtized, a repertoárunk soha nem volt ilyen gazdag, a minimálbér maradt, az idő repült. A másság felkent papjai megtűrték jelenlétünket, az ízlésprés nem roppantott össze bennünket, csak fulladoztunk. Megmaradtunk, mert hittünk az általunk közvetített értékekben. Most, hogy dőlni látszott a hazugságból épült Bábel, a másság demagógjai, a modern művészet élcsapata, a magukat liberális demokratákként aposztrofálók, hipp-hopp, az legyek, aki akarok, egyszerre csak terroristákká lettek. Nem volt többé ránk szükség, nem kellett az alibi, hát nem válogattak az eszközökben. Kíméletlenül likvidáltak bennünket! Pályázati színház lévén könnyű dolguk volt, a Hiller által felkért kurátorok és tanácsnokok a pályázatokon kinullázták színházunkat. Az új kormány, hála istennek, érzékeny azokra az értékekre, amelyekért mindig is küzdöttünk. Talán lesz jövő.

– A Térszínház fennállása óta szemben áll a professzionális kőszínházi szemlélettel. Lehet negyvenévesen is kamaszosnak maradni?

– Az üzemszerű működés, az alkotó műhelyek hiánya és a hamissággal üzekedő üzleti érdek olyan kötelék, amiből, ha érvényesülni akarsz, nem tudsz kilépni. Az öncenzúra is működik tovább, csak nem a pártközpontban szabják hozzá a kényszerzubbonyt. Ennél erősebb azonban a kőszínházasokban a közérdek ellen forduló közös érdek, a presztízs és az anyagiak, és így nem csoda, ha a színházi maffiától való félelmük igazgatja őket. Sokan közülük könnybe lábadt szemekkel fejtették ki nekem egy-egy szakmai találkozón, hogy mennyire jó nekem, és hogy irigyelnek azért a művészi szabadságért, amit a pálya széle jelent számomra. A kommunikáció tisztességét mindig többre becsültem, mint a médiahatalmat. Ezt nem lehet életkorhoz kötni. Van, akinek nem bírja a gyomra a Parazituszokat. Minden ízemben tiltakozom, már csak a képük és a képernyőjük láttán is, és mélyen együtt érzek mindazokkal, akik a hivatalos színházak megújításáért belebocsátkoztak az egyenlőtlen küzdelembe.

– Akik kritizálják a Térszínházat, azok azt mondják, iskolai előadásokat mutattok be, nagyrészt klasszikusokat. Mintha ez automatikusan kizárná a művészi igényességet.

– A művészet kommunikáció. A színjáték az itt-és-most-kommu­nikáció művészete. Az örök jelen, az újra meg újra feltámadó jelen-lét szertartása. Áldozat. A játszók és a közönség közti adok-veszek kölcsönös kapcsolatában éled. A rítusban a színjátékosok és a publikum közössége együtt testesíti meg az egyetemes élet jelenvalóságát. A színház igazi paradoxonja az, hogy az út lélektől lélekig intim, eredménye ugyanakkor közösségi. A színházi élmény a személyes és a személytelen ellentétében pörög, örvénylik, és életre kel bennünk az ember, az Isten képmására teremtett ember. A szórakozás szétszór, a kikapcsolódás kikapcsol. A színház vagy bekapcsol az élet világáramába, vagy nem több, mint vécéillatosító. A színház a nevelés iskolája. Értem ezen a közös élményt adó együttműködést, az összependülést.

– Az előző kormánytól örökölt döntés miatt a Térszínház nehéz helyzetbe került. Nulla forinttal kell gazdálkodnia. Hogyan lesz így összependülés? Mit fogtok csinálni?

– Augusztus másodikán hívtak fel a hírrel: lenulláztak bennünket. A nyáron és őszre is már több meghívásunk van. Nem hagyom munkatársaimat elborulni. Küzdök. Remélek. Kivédhető kell legyen ez a csapda, amibe belesétáltatott bennünket a régi, defektes kormány! Körülbástyázta magát kuratóriumokkal, és egyéb szakmai testületekkel, ettől nagy az önsúlya a pályázati döntéseket előkészítő hercehurcának. Amint megtudták, hogy elvesztették a választásokat, a liberális színűnek álcázott ízlésprésből leplezetlen ízlésterrorba váltottak, abban bízva, hogy mindez az új kormány nyakába varrható.