Magyar Hírlap online

A lélek mérnökei

Kodály-módszer. Az ilyen pedagó­giai elveken alapuló iskola közösségformáló erejű, világhírnévre tett szert, külföldön sok helyütt alkalmazzák – nálunk mégis újra fel kellene fedezni. Az oktatási arányok ugyanis eltolódtak a képességeink nyolcvan százalékát alkotó érzelmi intelligencia rovására, amivel az iskolák csak nyolc-tíz százalékban foglalkoznak – mondja Záborszky Kálmán, ifjabb Sapszon Ferenc és Szabó Dénes, akikkel a zenei oktatás kérdéseit jártuk körül.



„Szomorú, hogy szolgáltatóházzá vált az iskola, mindenki beleszól, mint a fociba. Nem jó, ha a szülő mondhatja meg, buktatható-e a gyerek” – mondja Szabó Dénes, a Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatója, a Kodály Zoltán Általános Iskola énektanára és a Debreceni Egyetem tanára. Szerinte az is baj, hogy a minőségbiztosítás rendszere kizárja az oktatásból a szubjektivitást: ám az érzelmi, lelki odaadás nélkül csupán üzemmé válnak az intézmények. Ifjabb Sapszon Ferenc karnagy, a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola művészeti alapítója és művészeti vezetője ehhez hozzáteszi: a tanítás nem csak „letanított” órákból áll. „Az oktatási időn kívüli személyes kapcsolat tanár és diák között rendkívüli fontosságú. Én magam is gyakran fél hétig, néha fél kilencig vagyok az irodámban” – mondja. Szabó Dénes is egyetért ezzel, és jónak tartja az új köznevelési törvény néhány iránymutatását is: „A hároméves kortól kötelező óvoda, csakúgy, mint az egész napos iskola, jó törekvés. Aki viszont különórára, netán zenét tanulni járna, azt hagyni kell: alaposan meg kell fontolni a bevezetését, hogy ne váljon kényszerítő erővé” – teszi hozzá. A tanárokról szólva úgy vélekedik: nem látja, hogy a jelölteket alaposan „megvizsgálnák”, alkalmasak-e érzelmileg erre a hivatásra. „És régen rossz, ha a tanárra már csak az adminisztratív feladatokat bízzák.”

„A gyerekek 96 százaléka nem »fogyaszt« igényes kultúrát felmérésem szerint. Vajon a Kodály-módszerrel van a baj?” – veti fel a kérdést Záborszky Kálmán. A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, a Zuglói Filharmónia művészeti vezetője szerint csak igen kevés iskola alkalmazza hazánkban a Kodály Zoltán által kidolgozott pedagógiai elveket. A tudatos építkezés ezen formája nem csak zenei jellegű, hanem közösségformáló erejű működést jelent: ahol kórusok vannak, ott sugárzik a közös cél, a közös érdek. Az igazi demokrácia egyik megjelenése” – teszi hozzá. Szabó Dénesnek a kodályi elvekről az a véleménye, hogy jól megfogalmazott, ma is működő axió­mák. „Nem volt pedagógus, vajon honnan érzett rá ilyen kiválóan?” – teszi fel a költői kérdést. „Elő kell venni a módszert, értékelni, és megbízni a kreatív tanárokban, akik biztos, hogy tudják használni ma is” – szól hozzá. Sapszon Ferenc szerint azonban jelenleg dúl a vita, hogy értékközvetítő vagy értéksemleges legyen-e az iskola. „A gyerek nem szemetes, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit meg kell gyújtani. A belső mozgatóerők, ha megelevenednek, lendületbe hozzák az embert. El kell kezdeni megvalósítani Kodály Zoltán elveit, nem azon siránkozni, hogy a mai világ más” – vallja. Szabó Dénes elárulja a titkot is: egy Kodály-módszerrel oktató iskolában a napi éneklés, a kórus a különlegesség, egyébként ugyanúgy megtalálhatók a szokásos tantárgyak is – mindössze ennyi. Ugyanakkor azt látja: talán sokakban félelem van a módszerrel szemben, hiszen lélektől lélekig ér, a tanár a kelleténél nagyobb befolyással lehet a diákra. „Ezt ki kell szűrni, az exhibicionista oktatónak nincs helye ilyen közegben: nem a gyerek szolgálja a tanár céljait, hanem fordítva. Ki kell választani a »lélek mérnökeit«” – javasolja. Záborszky Kálmán ezzel kapcsolatban viszont problémának látja, hogy sok iskolában nyűgnek tartják az ének-zene oktatást. A kodályi elvek előnyeiről szólva megemlíti, hogy tanulmányok is bizonyítják: ahol tanrendbe foglalt művészeti oktatás folyik, ott az általános tantárgyakból is jobban teljesítenek a diákok – a jobb és a bal agyfélteke váltott tréningjének köszönhetően (előbbi felel többek között a kreativitásért, önismeretért, utóbbi pedig a logikáért). Szabó Dénes említ is egy ilyet: a Kokas Klára és Pléh Csaba nevéhez köthető kutatás szerint, amelyet egy kecskeméti, külvárosi, hátrányos helyzetű gyerekeket oktató iskolában végeztek, négy év alatt óriási különbséget tapasztaltak azok javára, akik nem heti két, hanem öt ének-zene órára járhattak.

Kérdésünkre, hogy miképp lehet sikeres a Kodály-módszer újbóli bevezetése, amikor a gyerekek többsége ma már nem hozza otthonról a zene, az éneklés szeretetét, Szabó elmondja: ha az elveknek megfelelően az óvodában elkezdik, és később az iskolában legalább a nyolcadik osztályig végigviszik, akkor a tudás a gyerek rendelkezésére áll, kitörölhetetlenül bevésődik. Arra a felvetésünkre, hogy a médiaviharban élő gyerekeket hogyan lehet ilyen elvekkel megszólítani, sőt megtartani, Szabó Dénes elmondja: Lovasi András, a Kispál és a Borz alapítója szerint nem lehet a közönség igényszintje alá menni, mert onnan csak még lejjebb vezet az út. No és a szülőket hogyan lehet rávenni, hogy énekes iskolát válasszanak? – tesszük fel a kérdést. „Egy iskolában, énekkari próbán járva azt láttam: úgy felvillanyozódtak a gyerekek, hogy csillogó szemmel mentek a következő órájukra. Az alkotás élménye azt eredményezi, hogy jól érzik magukat az ilyen intézményekben. Ez, ha több iskolában megvalósul, hihetetlen vonzerőt jelent szülőnek, gyereknek egyaránt” – világosít fel Záborszky Kálmán. Sapszon Ferenc szerint a „pozitív értékjárvány” miatt rendezettség, belső harmónia van ezeken a helyeken. És ha megvan a választás lehetősége, a szomszédok vagy ismerősök példája – akik már énekes iskolába járatják a gyerekeiket –, az előbb-utóbb hatni kezd. A művészeti oktatás hiányával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a kognitív képességek (IQ) a személyiség képességeinek csupán 18-20 százalékát teszik ki, az iskolák mégis mintegy kilencven százalékban ezt fejlesztik. „Így az arányok eltolódtak a képességeink több mint háromnegyedét alkotó érzelmi intelligencia (EQ) rovására, amivel a jelenlegi oktatás csak 8-10 százalékban foglalkozik. Nekünk az egész gyerek fontos, nemcsak a feje! Kodály ezt felismerve kimondta: az érzelmi intelligencia segít a más képességek fejlesztésében – és ezzel visszanyúlt a hét szabad művészet- elvéhez is, nem elfeledkezve a testgyakorlásról” – hangsúlyozza Sapszon, majd így fejezi be gondolatát: „A nevelést tiszta emberképre, szilárd alapigazságokra szabad csak építeni, nem divatirányzatokra.”