Magyar Hírlap online

A csodaszarvas

Az állattan mítoszai

 Az ágas-bogas fához hasonló agancs az életfát is eszébe juttatta az embereknek a világ szinte minden táján, Eurázsiában éppúgy, mint az újvilágban. Egyes népek mítoszaiban magával a világfával, avagy a csillagos éggel azonos a szarvas.

Tél végén leveti, őszre újranöveszti fejének ékét: ezért lett az örökös megújulás jelképe. Arisztotelész szerint, ha megöregszik, lenyel egy kígyót, amely ősi ellensége, és amely hozzá hasonlóan tavasszal vedlik. Ettől visszaszerzi ifjúságát, életerejét, s az emberiséget megszabadítja a bűntől. Így az örök életnek, a halhatatlanságnak is jelképe. A reneszánszban a megszemélyesített Idő szekerét is szarvasok húzták; ezt a fogatot aztán a Mikulás örökölte meg a későbbiekben. A hosszú élettel együtt a bőségnek, a termékenységnek és a szexuális vágynak is jelképe, akár csak az ősmagyar mondakörben. A régi regösök énekeiben a csodaszarvas természetesen mindig bika, csodafiúszarvasnak is nevezik. Agancsának ezer ága van, rajtuk ezer gyertya: „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”. Homlokán a hajnalcsillag, azaz a Vénusz ékeskedik, szügyén viseli a Holdat, agancsai között a Napot hordozza.

Hunor és Magor, Nimród és Enéh fiai voltak a távoli napkeleten. Egy szép napon a két testvér ötven-ötven vitézével vadászni indult. Sok vadat ejtettek, ám egyszer csak elébük ugrott az igazi nemes vad: az ezer színben pompázó csodaszarvas. Üldözték napokig, mindhiába. A szarvast űzve egyre távolabb jutottak a rengeteg erdőben, napokon át üldözték az állatot, egyre távolodva otthonuktól, mígnem egy éjjel szép énekszóra ébredtek. Egy tisztásra vezették őket a hangok, ahol éppen százkét leányt találtak ott táncolni. Hol édesen, hol búsan szólt a daluk. Megtudták tőlük, hogy Pannóniában vannak, s a legszebb két leány a Pannon király leányai éppen. Lett is nagy öröm, a két testvér, s legényeik azon nyomban nőül vették a hajadonokat. Az idősebb Hunortól és vitézeitől származtak aztán a hunok, míg az ifjabb Magyar és annak katonái lettek a magyarok ősei.

Habár a férfiembert hajtó vágyat a fenti mondában is eléggé egyértelműen hordozza a szarvas, egyes mítoszváltozatokban maga az állat változik át a vágy tárgyává, asszonnyá. A testvérpár anyjának Enéhnek a neve maga is ünőt jelent, így az ősvallás istennőjének egyik állati alakja. A nővé változás jelenti a megváltást, a szarvas alak az elvarázsoltságot, tehát élettelen, meddő, halott állapotot is jelent. Sok monda úgy tarja, a szarvas csak akkor újulhat meg a lenyelt kígyó révén, ha nem iszik vizet. Vagy legalábbis nem az otthoni pohárból, csak a „vízen túliból”, a tiszta forrásból, mely a túlsó parton fakad. Úgy látszik, az élet odaát van.