Magyar Hírlap online

A bogaras Bartók

A 48-56-os zongora (a készülő regényből)

Az egyetemes és a saját maga kidolgozta rendszerben rejlő lehetőség ösztönözte művei megalkotásakor is. És Béla fia örökölte tőle a rendszerezés szenvedélyét és a tökélyre vitt precizitást. Az entolomógus, a bogaras Bartókot nála jobban senki sem tudja jellemezni.

„Az említett három fogalom közül a Művészet és Tudomány megismerése és művelése magától értetődő tevékenysége volt Bartóknak”, kezdte a jellemzést Béla fia, ’Bartók Béla műhelyében’ című, többször idézett könyvének itt és most kihagyás nélkül citált részletében. A Természet és annak minden megnyilvánulása mintegy vallásos tiszteletet ébresztett benne, és egész élete során csodálta a nagy mindenséget, és igyekezett a titkaiba minél jobban behatolni. Már gyermekkorában tenyésztett selyemhernyókat, melyeket olyan nagy útra, mint a Nagyszentmiklós–Pozsony közötti távolság, magával vitt, hogy táplálásukról gondoskodhassék. Bartók kedvelte és jól ismerte a csillagokat; mikor a Zeneakadémiára került, a legfontosabb tárgyai közül a csillagtérképet is magával hozta Pozsonyból. Az 1905. augusztus 30-ára várt napfogyatkozásra Párizsból külön felhívta húga figyelmét, majd amikor 1943-ban kisebbik fiát besorozták az amerikai haditengerészethez, és 1944-ben a panamai csatornaövezetbe vezényelték, Bartók – aki a 30. szélességi körnél délebbre nem jutott – első levelében rögtön azt kérdezte: „Látsz-e valamit a déli éggömb csillagaiból? Esetleg a ’Déli Kereszt’-et ?”

Érdekelték az ásványok is, vásárolt is kisebb gyűjteményeket, mint például a Cseh Érchegység ásványaiból származó harmincdarabos összeállítást, de jobban érdekelte az élővilág.

Az állatokat nagyon kedvelte, bár otthon nemigen tartott baromfiakon (melyeket azután sajnált levágatni) vagy macskán kívül egyebet, de mind Budapesten, mind külföldi útjain rendszeresen látogatta az állatkerteket és a természetrajzi gyűjteményeket.

1905-től, huszonhat éves korától kezdve Bartók rovargyűjtésbe fogott, és hosszú éveken keresztül rendszeres munkával igen szép gyűjteményt állított össze. Tanulmányozta a szakkönyveket, beszerezte a szükséges rovarfogó hálót, kábító- és ölőszereket, a tartódobozokat és a gyűjtött állatokat a rendüknek megfelelően csoportosította, magyar és latin feliratos cédulákkal jelölte, és megóvásukról védőszerek alkalmazásával gondoskodott. A lepkék szárnyának kifeszítéséhez megfelelő szerkezetet használt, és egyébként is a tudományos igényeket kielégítően kezelte a gyűjteményt.

Utazásait is mindig összekapcsolta rovargyűjtéssel. 1905 júniusában írta húga Vésztőről édesanyjuknak: „Béla jókedvű, bogarakat és magyar dalokat gyűjt.” Szeptemberben már Bartók írta Versailles-ból húgának, hogy fogott „4 bogarat, 1 tücsköt és 2 más rovart”; 1906 tavaszán pedig Sevillából értesítette őket, hogy sikerült nagyszerű bogarakat fognia.

Családtagjait gyakorlatilag is bekapcsolta a gyűjtésbe és rendszerezésbe; felesége (Ziegler Márta) gondoskodott a gyűjtemény rendben tartásáról, de segített magában a gyűjtésben is.

1911 nyarán Bartók Ausztriában nyaraló édesanyjának ezt írta: „Kérnék valamit: szedjék nekem 8 bremzet (bögöly), tedd egy kis spirituszos üvegbe és vidd R. Kereszturra. Ezek a remek állatok ugylátszik osztrák specialitás – sehol másutt nincsenek. Fogni ugy kell, hogy zsebkendővel lassan óvatosan föléjük közeledni kb. 7-8 cm távolságba, és onnan hirtelen rájuk csapni (de nem nagyon erősen, mert különben széjjelnyomódnak). Aztán a zsebkendő segítségével szépen bele lehet tenni az üvegbe.”

Leveleiben rendszeresen megemlékezett gyűjtési eredményeiről, így 1913 nyarán írta feleségének: „Vasárnap fogtunk egy farka-rugaszkodó bábot. Belekerült a dobozba, ahol még estére pillangóvá mászta ki magát. Algériai népdalgyűjtő útja alkalmából különleges afrikai rovarokkal gyarapította gyűjteményét. A világháború nyomasztó légkörében némi kikapcsolódást jelentett kedves foglalkozása. 1915 májusában az orvosi vizsgálatra Bécsbe utazott feleségének azt írta, hogy „Ne felejts el 1) rovargyűjtéshez 2) a rovar konzerváláshoz szükséges szert megszerezni, egyúttal alapos információkat arról, hogy milyen körülmények közt ártalmatlan mindez az emberre.”

A sok gonddal járó állagmegóvás; a népdalgyűjtő utak elmaradása és Bartók sok egyéb elfoglaltsága az 1920-as évektől leállította a rovargyűjtést, a gyűjtemény egy része el is pusztult, és Bartók ezután már inkább csak megfigyelésekre szorítkozott. 1924 augusztusában diadallal írta nekem, hogy a budai hegyekben fogott egy imádkozó sáskát (Mentis religiosa), amelyet azután a Szilágyi Dezső téri parkban szabadon engedett. Hat év múlva ugyancsak nekem [BÉLA FIÁNAK] írta, hogy az ad­riai nyaralásukból hozott „tengerben egy állat született, amely vigan uszkál benne és növekszik. Adtunk neki kenyérmorzsát és dinnyehéjat. Olyan pincebogár-jellegü, de viziállat persze, mert arról szó sem lehet, hogy kivülről került volna a palackba.”

Bartók érdeklődése ekkor a növényekre irányult. Már gyermekkorában volt iskolai növénygyűjteménye, később pedig kirándulásain vagy utazásain szívesen tanulmányozta azokat is, és női családtagjainak gyakran küldött levélben különleges virágot, havasi gyopárt és egyebeket. Az 1930-as években gyakorivá vált svájci nyaralásai során módszeres növénygyűjtésbe is kezdett, növénymutatót vásárolt, és gyűjteményét feldolgozta, ebben a munkában édesanyja segítségét is igénybe vette.

Utolsó amerikai éveinek sivárságát némiképp enyhítette a természet iránti szeretete. Ott is látogatta az állatkerteket, sőt egy ízben moziba is elment (ez évtizedek óta nem történt meg!), mert érdekes vadállatokról szóló filmet adtak. Gyógykezeltetései idején legtöbb örömöt a természettel való találkozás jelentette számára. 1942 augusztusában Nonquitte-ből írta, hogy: „Itt láttam először szabadban kolibrit”, majd 1944 tavaszán Asheville-ből azt, hogy: „Micsoda madárkoncert van itt hajnaltól késő estig, éjjel pedig a tücsök veszi át birodalmát.”

Bartók zeneszerzői munkásságán is végigvonul a természetszeretet. Csak vázlatosan felsorolva is néhány címet: A Medvetánc, a Gyermekeknek sorozatból a Hej, tulipán, tulipán, a Fehér liliomszál, a Fehér fuszulykavirág, a Házasodik a tücsök; a Szabadban II. füzetében Az éjszaka zenéje; a Cantata profana, a 44 Duo Szúnyogtánc című darabja; a kórusművekből a Héjja, héjja, karahéjja, a Madárdal, az Elment a madárka vagy a Mikrokozmosz. Mese a kis légyről száma és még sok egyéb mű egyaránt a természet kis- és nagy összefüggéseit örökítette meg.

Na. Ha jó író akarsz lenni, először is jó olvasónak és pontos, határozott ízlésű, igéző idézőnek kell lenned. A bogár- és lepkegyűjtést, a selyemhernyó-tenyésztést magam is míveltem. Ez elmúlt, a gyerekkor nem. Látom, hogy a kétlábú, négylábú valahogy elmegy az emberek között, de hat- vagy annál több, netán százlábú, ki tudja, miért – ez már túlmegy a határon.

Ha így élünk tovább a földön, egy nukleáris telet ki élne túl? A rovarok. A svábbogár biztosan. Reméljük, a rovarok emlékeznek ránk, mennyit ettek belőlünk és az élelmünkből. Bartók ötévesen látott egy bogarat, amelyet teljesen felfaltak a hangyák. Csak a páncélja maradt. Tanulságos volt. Látta, egy bolha vagy a szúnyog, a kullancs számára csak ennivaló az ember. De Bartók azt is tudta, hogy egyetlen fecske tízmillió rovart kap be egy év alatt. Fölismerte, és szórakoztatta, hogy a hangyák jó állampolgárok, a csoportérdeket teszik meg elsőnek. Jogaik nincsenek, csak kötelességeik. A pók meg olyan, mint egy zeneszerző, szövögeti terveit és hálóját, nincs senki alkalmazásában. Aztán jön egy gyerek, és befogja.