A KÉSZ Csoport biztosítja az élelmezést
A KÉSZ Csoport látja el a jövőben a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézet élelmezését közölte a társaság. A cég PPP-konstrukció keretében gyakorolja az intézet tulajdonosi jogait, s végzi az üzemeltetést.
Az elítéltek és a személyzet étkeztetésével eredetileg egy másik vállalkozást bíztak meg, ám a KÉSZ szerint az elmúlt időszak vizsgálataiból kiderült, hogy ez a cég sorozatosan megszegte egyes szerződéses mellékkötelezettségeit. A szerződésszegést a KÉSZ Csoport közleménye szerint a társaság utólag, valótlan tartalmú okiratokkal kísérelte meg elleplezni. Emiatt a két fél elszámolási vitába keveredett. A KÉSZ ezt követően bejelentette: a büntetés-végrehajtási intézet biztonságos, zavartalan és jogszerű működtetése érdekében az élelmezést a továbbiakban saját erőforrásokkal biztosítja. A KÉSZ Csoport ugyanis nem kíván együttműködni olyan gazdasági szereplőkkel, akik bármilyen módon veszélyeztetik a projekt biztonságos működését, legyen ez akár a szerződéses feltételek megszegése, akár alaptalan feljelentés.
A KÉSZ jelezte: csakúgy mint a közvélemény, ők is a sajtóból értesültek arról, hogy névtelen feljelentés alapján vesztegetés gyanúja miatt ügyészségi vizsgálat indult a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az élelmezést biztosító céggel kialakult jogvita és a névtelen feljelentés alapján indult vizsgálat időbeli egybeesése a társaság szerint nem véletlen. A feljelentőnek vélhetően az volt a célja, hogy a két ügy között a közvélemény előtt kapcsolatot sejtessen.
A KÉSZ Csoport ugyanakkor határozottan kijelenti, saját tevékenységével kapcsolatban sem vesztegetés, sem bármilyen más jogszabályba ütköző cselekmény nem történt, és az esetleges ilyen jellegű lépésektől nyomatékosan elhatárolódik.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
" A helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk"
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett