Magyar Hírlap online

Osztie Zoltán teljes életével szolgál

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége első embereként mindig mindenre KÉSZ

Osztie Zoltán a magyar keresztény közélet egyik legismertebb alakja. 1997 óta a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke. Emellett plébános. Lelkivezető. Tanár. Hitoktató. Művészetpártoló. Teljes életet élő ember.

Kötelességtudó. Istenhívő és Istenszerető ember, akinek jelmondata a zsoltár szava: „Házadért való buzgóság emészt engem.” Így a tár­saiért, a közösségért való munka élteti. Mert látja, hogy szükség van a jó hírre, a lelkierőre, és hogy van értelme annak, amit csinál. Legyen szó a Budapest-Belváros Egyházközség tagjairól vagy a tágabb környezetről – ha úgy tetszik az egész országról –, amelyet a KÉSZ mint társadalmi szervezet jelenít meg.

Ember, mert neki is huszonnégy órából áll egy nap. Reggelente felkel, intézi a plébánia ügyeit, aztán a KÉSZ-irodában az ottani dolgokat. (Most épp egy tizenhat helyszínen, tíz előadó által tartott, száz előadásból álló sorozatot szervez, amely a magyarság és a kereszténység összetartozását hirdeti.) Délután, estébe nyúlóan hittanórákat tart, misét mond, családokat, betegeket látogat, temet, lakást szentel. Mindezt akkor, ha épp nem az egyházi vagy az önkormányzati gimnáziumokban gyújt világot a mai tizenévesekben.

Hogy csinálja? Honnan az erő, az idő? A szentségi kegyelemből és abból, hogy szereti, amit csinál. Hogy szívesen van emberek közt, köt új ismeretségeket, és meg tudja tartani a régieket. Azt mondja, azért, mert a nagylelkűség mindig megtérül, és mert megvan benne a vezetői–szervezői készség. Ez kétségtelen. A Belvárosi Főplébánia neki köszönhet számos programot, építészeti felújítást, ereklyéket, zenei eseményeket. Olyan dolgokat, amelyek még a nem hívőket is behozzák a templomba – ha másért nem, hát nézelődni. Ötvenegy évesen tehát a legkevésbé sem fáradt. Élénk, mozgékony. De neki is szüksége van a kikapcsolódásra. Vidékre megy. Kertészkedik. Biciklizik. Barátokkal találkozik. Fekete Istvánt olvas. Jégkorongot néz. Zenét hallgat, és sajnálja, hogy gyerekként nem gyakorolt többet a zongorán. Mit sajnál még? Hogy nincs komoly idegennyelv-tudása. Hogy, éppen mert sok emberrel van körülvéve, nem elég türelmes. Hogy hirtelen hoz döntéseket, sokszor nem kellően átgondoltan, és ez már okozott problémát.

Osztie Zoltán a hitét hitelesen megélő ember. A mi papunk.