Magyar Hírlap online

2012. február 13., hétfő, Ella, Linda
2010-02-24

Már bizonyított az abortusz és a mellrák közötti összefüggés Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sokan későn jutnak el mellrákszűrésreAz egyik legnagyobb katolikus hírügynökség, a Catholic News Agency közölte a Fred Hutchinson Rákkutató Központ 2009-es tanulmányát, amely szerint bebizonyosodott az összefüggés az abortusz, a fogamzásgátló tabletták és a mellrák kialakulása között. A vizsgálat kimutatta, hogy az abortuszon átesett nőknél mintegy negyven százalékkal több a rákos megbetegedés. A fogamzásgátló tablettákat illetően arra jutottak, hogy azoknál, akik már 18 éves koruk előtt elkezdik szedni a tablettát, 3,7-szeres, és akik több mint egy évig szedik, 4,2-szeres a valószínűsége az úgynevezett tripla negatív mellrák kifejlődésének. A szintetikus ösztrogén és progeszteron bevitele, valamint ezek metabolikus melléktermékei indítják be a kóros sejtmutációt, amely ehhez az egyik legagresszívabb és legnagyobb halálozási arányt mutató rákfajtához vezet. A tanulmány társszerzője volt Louise Brinton is, aki 2003-ban egy konferencián még arról beszélt, hogy semmilyen kapcsolat nem fedezhető fel az abortusz és rák között.

2003 óta ez az Egyesült Államok Nemzeti Rákintézetének (NCI) a hivatalos álláspontja is. Joel Brind, a Mellrákmegelőző Intézet elnöke és a New York-i Egyetem endokrinológus professzora kifejtette, hogy a hír nem újdonság. Már a kilencvenes években sejtették, hogy jelentős összefüggés lehet a terhességmegelőzések és -megszakítások, valamint a mellrák között, de akkor a valószínűséget húsz és ötven százalék közé tették. Ezt pontosította az idézett kutatás.Mindennek ellenére az NCI és a hasonló rákszervezetek továbbra sem veszik komolyan a jelenséget. Szó sincs bármilyen figyelemfelhívó program indításáról.
Jancsó Orsolya

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN VIKTOR: HIGGADT, NYUGODT TÁRGYALÁSRA VAN SZÜKSÉG AZ UNIÓVAL

" A helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk"

A szükség az úr Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Szerenád szólt a Rózsadombon Göncz Árpádnak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

„Hemzsegtek köreiben a diktatúra volt emberei”