A Pakisztánban működő Marie Adelaide központ 98 százalékos sikerrel kezeli a leprásokat. A Mária Szíve Leányai (FCM) kongregáció által vezetett kórház az egyetlen katolikus intézmény a leprások kezelésére Karacsiban. „Legtöbb betegünk muzulmán. Minden vallás híveit szolgáljuk, lehetőséget nyújtva nekik, hogy képezzék is magukat kezelésük idején” – mondta a német származású Ruth Pfau nővér, aki 1960 óta vezeti az intézményt. A katolikus központ eddig 54 ezer beteget kezelt, a páciensek nagy része meggyógyult. Ruth nővér elmondta, a rászorulóknak felkínálják, hogy a legkedvezőbb idő alatt fizessék vissza azokat a pénzügyi támogatásokat, amelyeket vállalkozásaik elindításához adnak nekik.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
" A helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk"
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett