2010-03-03
Katolikus jelen a volt Szovjetunióban

A legkeményebb egyházüldözés évtizedei után húsz éve megnyílt a lehetőség a katolikus egyház számára, hogy a korábban a Szovjetunióhoz tartozó országokban is viszonylag szabadon tevékenykedjen. A katolikus jelenlét egyik markáns vonását képviselik a ferencesek, akik – ha nem is nagy létszámban, de ma már Kárpátaljától Kamcsatkáig és Szentpétervártól Kazahsztánig az eurázsiai óriási térség számos pontján jelen vannak.
Számunkra a legismertebb a Nagyszőlősön működő négytagú magyar ferences közösség, akik Kárpátalja számos településén végeznek lelkipásztori szolgálatot. Az ottani szerzetesek a magyarországi rendtartomány tagjai. A Munkácsi Egyházmegye püspöke is magyar ferences, Majnek Antal. Ukrajnában ezenkívül az utóbbi húsz év alatt egy önálló – Mihály arkangyalról elnevezett – provincia fejlődött ki, főleg lengyel gyökerekből indulva, amelynek 75 tagja van. Sajátos kezdeményezés még a katowicei lengyel provinciához tartozó, görög katolikusokból álló 19 tagú ferences közösség Ukrajnában. Régi történelmi hagyományokkal rendelkezik a litván, Szent Kázmérről elnevezett rendtartomány, amely a szovjet időszakot az Egyesült Államokba menekült tagjai révén vészelte át. Ennek a provinciának 46 tagja van. Fehéroroszországban a katowicei provincia működtet négytagú missziót.
A legnagyobb földrajzi területet az a rendi egység fogja át, amely Oroszországban és Kazahsztánban működik közvetlenül a Rómában székelő legfőbb elöljáró, José Rodrigez Carballo miniszter generális fennhatósága alatt. Ebben a hatalmas térségben húsz ferences szerzetes tevékenykedik, van köztük olasz, amerikai, koreai, lengyel és szlovák. Hét plébániát működtetnek, ezenkívül Novoszibirszkben iskolát vezetnek, a kazahsztáni Almatiban mozgássérültekkel foglalkozó intézetet és orvosi rendelőt tartanak fenn, a Csendes-óceán közelében fekvő Usszurijszkban pedig idősek otthonát tartanak fenn.
Szentpéterváron utcagyerekekkel és hajléktalanokkal foglalkoznak. Az oroszországi és kazahsztáni ferencesek közösségének már három saját nevelésű, vagyis orosz, illetve kazah tagja van. A térség ferencesei idei gyűlésüket áprilisban tartják Szentpéterváron, amelyen részt vesz a miniszter generális is. A ferencesek a világ harmadik legnépesebb férfi szerzetesi közössége, 15 ezer tagja van és a világ 113 országában vannak jelen.
Szerdahelyi Csongor