2010-04-07
Egy középkori püspök az internet védőszentje
Sevillai Szent Izidor – Tanulás, cselekvés, szemlélődés

Szent Izidor a VI. század közepén született az Ibériai-félszigeten, Sevilla környékén. Abban a korszakban élt és munkálkodott, amikor a Római Birodalom bukása után Európa térképe kezdett újjárajzolódni. A népvándorlás, a germán népek előretörése, a katolikusok és az ariánus eretnekség harcai mind-mind új feladatokat és új kihívást jelentettek az egyháznak.
A művelt, széles látókörű egyházfira fiatalkorában nagy hatást gyakorolt bátyja, Leander. Szüleik korai halála után ő vette kézbe Izidor nevelését, és ismertette meg őt a tudományokkal, valamint a szerzetesi élettel. Harmincéves korában apáti megbízatást kapott, miközben könyvet is írt a kolostori életről, hogy szigorúan léphessen fel a kolostorbeli fegyelmezetlenségek ellen. A szerzetesi élet számára egyet jelentett a szegénységgel, az állhatatossággal, a lemondással, az imával és a munkával, de ezek mellett a különböző tudományokhoz is vonzódott. Az Etimologie című húszkötetes munkájában a kora középkor ismereteit dolgozza fel, elsősorban ennek az enciklopédikus műnek tulajdonítható, hogy II. János Pál pápa 1999-ben az internet és az informatika patrónusaként nevezte meg őt. Műveltsége mellett remek szónoki képességeiről és a papképzés iránti elhivatottságáról is híres volt. Bátyja után ő lett Sevilla érseke. Itteni működése alatt vált a város Spanyolország legjelentősebb klerikusképző központjává. Programjának alappillérei a tiszta és becsületes életmód, valamint a vallás iránti lelkesedés voltak.
Fontos esemény volt Izidor életében a 633-as IV. Toledói Zsinat, amelyen ő elnökölt. Műveltségével, széleskörű vallásos és világi ismereteivel, fegyelmezettségével itt is kivívta a jelen lévő püspökök tiszteletét.
Sevillai Izidor igen tevékeny volt, mégis tudatosan törekedett arra, hogy Jézushoz hasonlóan megtalálja az összhangot az aktivitás és a szemlélődés között. Úgy tartotta, hogy az ember az imádságban való buzgalom, a tudományok művelése és a szemlélődés fontossága mellett felelősséggel tartozik társai iránt is, ez pedig egy cselekvő életformát feltételez.
Sevillai Szent Izidor ünnepét 1722 óta ünnepeljük, április 4-én.
Németh Máté