Magyar Hírlap online

A kemény életet választotta

Regőczi István kapta a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat

„Az isteni gondviselés végigkísérte az életemet, egészen a gyermekkorom óta” – jelenti ki beszélgetésünk elején a kilencvenöt éves Regőczi István atya. A még mostanság is mindennap miséző papot az általa a rendszerváltozás után a hívek adományaiból létrehozott Táborhegy zarándokházban kerestük fel, amely az ugyancsak általa felújított és kibővített Kútvölgyi Boldogasszony-kápolna mellett található. Az ősi kegyhely ma is a szentségimádás, a hálaadás és az imádság helye. A magyarság engesztelő központja.

A vitézi címet is büszkén viselő Regőczi atya 1943-as pappá szentelésekor a Prohászka Ottokár püspöktől származó jelmondatot tűzte zászlajára: „Én a kemény életet választottam magamnak.” Ahogy visszaemlékezéseit hallgatjuk, hamar tudatosul bennünk, milyen prófétai ez a mondat. A Magyar Örökség díjjal kitüntetett Regőczi István 1915-ben a Somogy vármegyei Látrányban látta meg a napvilágot, molnárcsalád gyermekeként. A pesti Szent Erzsébet-templomban ministránskodott. Két belga pap érkezett hozzájuk misézni, akik egy nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódva szegény sorsú gyermekek nyaraltatásában is részt vettek. Így jutott ki a fiatalember a flamandok földjére, kiszabadulva az itthoni nyomorból. A kint töltött egy év utáni hazatérést követően azonban hamar visszakívánkozott Belgiumba. „Pénzem nem volt, de elhatároztam, mindenáron eljutok Fland­riába. Gyalogszerrel indultam tehát, tizenöt nap alatt oda is értem” – idézi fel az atya. Végül is 1933-tól, a Megváltás évfordulója alkalmából meghirdetett szentévtől egészen 1943-ig a „jó belgáknál” egy esperes jóvoltából élt és tanult, ott is szentelték pappá. Hazájába a második világháború poklának utolsó időszakában, 1945-ben tért vissza. Először Pesterzsébeten, majd Vácott kapott kápláni kinevezést, a lelkipásztori szolgálat mellett pedig felkarolta a hadiárvákat. Egy elhagyatott óvodában létrehozta a Sasfiókák gyermekotthont, ahol több száz gyermeket nevelt, közülük később tízen választották a papi pályát. Emlékei szerint a váci püspök akkoriban azt mondta neki: „Menj, hozz létre egy egyházközséget a külvárosban, gondoskodj az elesettekről. Ezekben a nehéz időkben mást nem adhatok, mint az áldásomat, de az elég lesz, a gondviselés majd segít neked.” Regőczi atya szerint a gondviselés valóban elégnek bizonyult.

Az adományok révén megvalósuló gyermekotthon működtetését a kiépülő kommunista diktatúra fenntartói nem nézték jó szemmel, ám az ifjú pap a környékbeliek körében a rendkívül aktív karitatív tevékenysége révén igen nagy népszerűségnek örvendett. Ez azonban nem volt elég. 1949-ben az árvaházat bezárták, Regőczi atyát pedig letartóztatták és bebörtönözték. Először hetekig a hírhedt Andrássy út 60.-ba vitték, majd az egyháziaknak „fenntartott” kistarcsai internálótáborba hurcolták – a kor szokásainak megfelelően mindenfajta ítélet vagy indoklás nélkül. Csak 1953-ban, a Nagy Imre idején bekövetkezett amnesztia keretében szabadult. „Rögtön azzal kezdtem, hogy összeszedtem az árváimat, és új otthont alapítottam.” Csakhogy a pártállam szemében István atya továbbra is szálkát jelentett, és ismét letartóztatták. Újabb éveket volt kénytelen eltölteni a kommunisták börtöneiben. A hetvenes években aztán javult a helyzet, elkezdett ismerkedni az akkor még jórészt lakatlan területen lévő, romos állapotban lévő kútvölgyi kápolna történetével, ahol később a magyarság engesztelő központját hozta létre.

És hogy mi adta az erőt a sorozatos megpróbáltatások, kihívások közepette? István atya szerint az imádság mellett leginkább a szentmise, amely a valódi erőforrást jelenti az ember számára. Ebben ugyanis Jézus Krisztus adja önmagát minekünk. Kevesen vannak, akik megértik a titkot. „Még a rabságban is mindennap bemutattam a legfontosabb szertartást. Titokban bort készítettem, megerjesztettem egy kevéske szőlőt, majd átpréseltem egy papír zsebkendőn” – mondja. A hetvenes években írta önéletrajzi könyvét, az Isten vándorát. A legtöbben azóta így nevezik Regőczi atyát, aki ma veheti át a Parma Fidei, vagyis a Hit Pajzsa díjat Mádl Dalma asszonytól.

---

Hűség a hithez, a magyarsághoz

A Gyurkovics Tibor író és Horváth Béla korábbi kisgazdapárti képviselő által alapított Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat először 2002-ben adták át, Bolberitz Pálnak. Azóta az alapítók szándéka szerint minden évben azoknak az egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra évtizedeiben is kitartottak hűségükben, hívek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. A Hit Pajzsa díjat megkapta már többek között Olofsson Placid bencés szerzetes, Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek, Kerényi József atya, legutóbb pedig Kuklay Antal körömi plébános.