Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2010-02-19

Történelmi lehetőség Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A választások tétje nem az, hogy nyer-e a Fidesz, hanem az, milyen többséggel

A magyar államnak évente 300-400 milliárd forintja van elkülönítve arra, hogy fejlessze a gazdaságot, de az Egymillió új munkahely program szerint erre hatvannégymilliárd forint elegendő lenne. Így tekintve hihetetlen, hogy itt tart az ország – jelentette ki tegnap Széles Gábor nagyvállalkozó Mezőkövesden, a 37. Korrekt-túrán.

A mezőkövesdi közösségi ház dugig megtelt a Korrekt-túra estjére

Az Echo Tv és a Magyar Hírlap közönségtalálkozóján Széles Gábor elmondta, hogy az új kormány előtt kemény munka áll, koncentrálnia kell majd a felvásárlási piacokra, a helyi piacokra és a technológiára is. „Termelés nélkül ez az ország nem tud kijönni a bajból, a kiutat pedig vidéken lehet megtalálni” – magyarázta a nagyvállalkozó. Hozzátette: most a cigányságnak is történelmi esélye van a felzárkózásra, csak be kell csatlakozniuk abba a háztáji, illetve családi gazdálkodásba, amely a programban szerepel. Az egymillió munkahelyet tíz év alatt igyekeznek megteremteni úgy, hogy évente százezer családnak adnának háromszázezer forint értékben vissza nem térítendő támogatásként alapanyagot a termeléshez, a családi gazdaság elindításához, illetve településenként tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást a technológia fejlesztésére és három-négy kisvállalkozás megteremtéséhez.

Tállai András, Mezőkövesd polgármestere is célul tűzte ki a térség fejlesztését. Mint mondta, a munkahelyteremtésre lehetőséget biztosíthat a repülőtér újraindítása, mert ezzel a megyébe és környékére befektetőket tudnának vonzani. Fontos az úthálózat javítása, a helyi rendelőintézet bővítése, a benne lévő szolgáltatások megerősítése. „Elengedhetetlen a közrend és a közbiztonság helyreállítása, de ezt csak a rendőrség megerősítésével lehet elérni” – mondta Tállai András. Hozzátette: szeretne kormánypárti képviselőként továbbra is polgármester maradni, és részese lenni a Fidesz-KDNP kétharmados többsége elérésének.

Bayer Zsolt író, publicista, lapunk főmunkatársa elmondta, hogy az áprilisi választások tétje nem az, hogy nyer-e a Fidesz, hanem az, hogy milyen többséggel. Bizakodva tekint a jövőbe, hiszen a magyar népnek már számtalanszor kellett romjaiból felépítenie az országot, az elmúlt hetven évben is többször így történt. Most talán azért lesz nehezebb, mert az elmúlt nyolc évben a lelkünket sikerült tönkretenni, és ilyenkor az ember már hajlamos elhinni, hogy nincs kiút. Cseh Tamás szavait idézte: „Úgy félek, hogy elszúrod te marha magyar szavazó.” Majd rendhagyó történelemórával folytatta előadását. Az est háziasszonya ismét Endrei Katalin, a Fidesz női tagozatának alelnöke volt.

Szeredi Helga

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont