2010-09-01
Több magyar is szereplője a chilei omlásnak
Megkezdődött tegnap a mélyben rekedt chilei bányászok mentésére indított akció San Joséban.
Kiderült, hogy a bányaszerencsétlenségnek több magyar szereplője is van: az első furat kialakításán dolgozó geológuson kívül a bánya egyik tulajdonosa és a bányászok családját anyagilag segítő üzletember is magyar.
A La Segunda napilap azt írja, a San José bányát működtető vállalatot egy ötvenhatos magyar emigráns, Kemény György alapította, aki feleségével 1957-ben érkezett a chilei Vallenarba. Az első bányában vasat bányásztak, de amikor a nyolcvanas évek elején a vas világpiaci ára zuhant, Kemény bezárta a bányát, és két újat nyitott, a San Josét és a San Antoniót. Mindkettőből aranyat és rezet termeltek ki. A bányavállalatnak a San Esteban Primero (Első Szent István) nevet adta, társtulajdonosként bevette két fiát, Imrét és Marcellt, de utóbbi később kivásárolta testvére örökségét, így övé lett a családi üzlet.
Egy másik magyar származású chilei férfi, Leonardo Farkas pedig 2,2 millió forintnak megfelelő pesót adott a szerencsétlenül járt bányászok családjainak.
Helyi beszámolók szerint a mentéssel megbízott Codelco bányaipari cég tegnap nekilátott a munkának: hatvanhat centiméter átmérőjű alagúton próbálják kihozni a bányászokat. A fúrás első szakaszát ausztrál fúróberendezéssel végzik, amelyet 15 méter után egy német fúró vált fel.
Mint ismert, augusztus 5-én az Atacama-sivatagban lévő bányában történt omlás után hétszáz méter mélységben rekedt harminchárom vájár.
MH-összeállítás