2010-11-12
Négy gyanúsított a nemesbikki gázolási ügyben
Újabb gyanúsítottat – egy sajószögedi férfit – hallgatott ki tegnap a rendőrség kábítószer-terjesztés gyanúja miatt a hét végén történt, három halálos áldozatot követelő nemesbikki közlekedési balesettel összefüggésben.
Az ügyben kedden a nyomozók ugyancsak gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették az autó tulajdonosát is. A harminckét éves tiszaújvárosi férfit a rendőrség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja. Az elvégzett elsődleges vizsgálatok alapján ugyanis a közlekedési baleset kialakulásában – a jármű vezetőjének vétkes magatartása mellett – a tulajdonos által javított jármű hibája is közrejátszhatott.
A Nemesbikken történt, három halálos áldozatot követelő baleset miatt így már négy embert gyanúsítanak. Mint megírtuk, a bíróság szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a jármű negyvenegy éves vezetőjét és annak huszonhárom éves utasát is, aki közvetlenül a baleset után még azt mondta, ő vezette az autót.
MH-összeállítás