Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2010-11-04

Munka közben árasztották el a templomot Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csőtörés. Előfordul, hogy a híveket sem engedik be

A munkások tehetetlenül nézik a pocsolyát, miközben a hívek nem tudnak eljutni a templomba

Víz árasztotta el tegnap a fővárosi Március 15. teret, így az ott álló Belvárosi Főplébánia-templom bejáratát és alagsori kőtárát is. A tér – a Budapest Szíve program keretében zajló – folyamatban lévő rekonstrukciója közben eltört egy 300 milliméteres víznyomócső. A vízművek tájékoztatása szerint két-háromszáz köbméter víz ömlött ki. A csaknem fél órán át tartó zuhatag sártengerré változtatta a teret, ez a mocskos lé folyt be a templomba, ahonnan a padlóba épített fűtésrendszer nyelte el, és ezért a kazánházba is lejutott.

„Lehet, hogy az egész fűtésrendszerünk tönkrement, és műemléki károk is keletkeztek, egyebek között áznak a falak, a nedves sár a kapuzatot is megrongálta, akár több tízmillió forint is lehet a veszteségünk” – mondta lapunknak Osztie Zoltán, a templom plébánosa. A tiszteletes úgy tudja, a csövet munka közben elvágták, de Sereg Zoltán, a munkálatokat végző Reneszánsz Zrt. kommunikációs vezetője lapunknak cáfolta ezt. Szerinte a cső az egyik kötésnél szétcsúszott, amikor kollégái ellapátolták az egyik oldaláról a földet. „Sajnos építési munkálatok közben előfordul ilyen balszerencse, de megbízónknak és cégünknek is van biztosítása, természetesen rendezzük kártérítési kötelezettségeinket” – mondta Seres Zoltán.

Osztie atya beszámolója szerint már a felújítás kezdete óta, tehát csaknem két hónapja kaotikus állapotok uralkodnak a téren, a hívek csak ne­hezen tudják megközelíteni a templomot. „A munkálatok miatt csak egy kijelölt útvonalon jöhetnek misére, a templomba pedig pallókon jutnak be. Sokan panaszkodtak a munkások faragatlan modorára is, akadt, akit be sem engedtek” – mondta a plébános.

A turisták is a feltúrt területen botorkálva közelítik meg a Duna korzóról a Váci utcát. Seres Zoltán úgy látja, tudják tartani a felújítás határidejét, ami február 22.

Szeredi Helga

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont