2010-11-08
Mentősöket vertek
Az orvosra tármadt a fiatal lány, akihez segítséget hívtak, mert rosszul lett
Segítségül hívott mentősre támadt négy fiatal szombaton egy budapesti szórakozóhelyen. A legdurvább épp az ápolásra szoruló lány volt.
Mentőtisztre támadt négy fiatal szombat hajnalban a főváros XV. kerületében, egy Palotás utcai szórakozóhelyen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A segítséget egy tizenhét éves lányhoz, R. B.-hez kérték, mert rosszul lett. Amikor a mentőautó megérkezett, R. B. és háromfős társasága – a huszonhárom éves R. G., a huszonöt éves Sz. P. és egy ismeretlen férfi – szidalmazni, lökdösni, majd ütni és rugdosni kezdte az egyik ápolót. A mentőorvos társának nem esett baja, ő azonnal értesítette a központot és a rendőrséget – mondta tegnap lapunknak Tamás Andrea, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. A sértett férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.
A kiérkező rendőrök a lány két társát előállították, őt pedig kivizsgálásra kórházba szállították. Másnap délelőtt az édesanyjával jelent meg a rendőrségen, ahol őt is és társait is gyanúsítottként hallgatták ki. A garázda fiatalokkal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A támadás okáról a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást, az eljárás lezárultáig a mentősök sem adnak felvilágosítást az esetről.
Legutóbb augusztus 5-én támadtak mentősökre, akkor Fonyódon, ahol egy vonatról leugró, könnyebben megsérülő német férfihoz riasztották őket. A sérült agresszívan viselkedett, és többször a mentősök felé szúrt egy körülbelül hét centiméter pengehosszúságú késsel, majd elszaladt. Ellene is eljárás indult.
Szeredi Helga