Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2010-11-10

Még két férfi is gyanús volt Bővebben a mai Magyar Hírlapban

K. István barátnőjének ismeretségi körében találtak rá a tettesek vélt társaira

Figyelemre méltó körülmények mellett mentek el a rendőrök a romagyilkosságok nyomozásakor. A lapunk birtokába került dokumentumok szerint a 2009. április 22-én Tiszalökön elkövetett támadás körülményeit feltáró vizsgálatban a nyomozók kiderítették, mely „munkatelefonokat” használták az elkövetők aznap éjjel.

A vádirat szerint hárman – K. Árpád, K. István és Cs. István – Debrecenből indultak a 33-as úton Tiszalök felé. Az egykori katona, Cs. István vezetett, és Balmazújvárost elhagyva, a 35-ös főúton, Görbeházánál, Polgár felé haladtak, majd a 36-os számú főútnál Tiszavasvári irányából, Nagycserkesz felől érkeztek Tiszalök határába.

A „munkatelefonok” híváslistájának elemzésekor megállapították, hogy a K. Árpádnak, illetve a K. Istvánnak tulajdonított készülékek egyike a balmazújvárosi, a másik a hajdúböszörményi adótoronyra jelentkezett fel a vád szerinti időpontban. Tehát akkor, amikor a vádirat szerint hárman egy autóban, körülbelül este nyolc óra után Tiszalök felé igyekeztek.

Ez azért érdekes, mert a vádlottak elfogásakor, 2009. augusztus 22-én két másik férfit is bevittek a rendőrök, akiket összefüggésbe lehet hozni a sorozatgyilkosságokkal. Egy lapunk birtokában lévő rendőri jelentés is beszámol erről. A jelentés augusztus 15-én készült, és kiolvasható belőle, hogy a vádlottak elfogása előtt egy héttel nem négy, hanem legalább hat elkövetővel számolt a rendőrség. A jelentés így fogalmaz: „A tiszalöki elkövető profiljának meghatározásakor elsősorban katonai kiképzésben részesülő személy merült fel. A telefon híváslistája alapján nagy valószínűséggel Balmazújvároshoz köthető az elkövető. R.-ről megállapítottuk, hogy mindezen kritériumoknak megfelel, alappal feltételezhető, hogy részt vett az elkövetésben, illetve arról tudomással bír.”

De ki lehet az a bizonyos R.? Erre a választ szintén ebből a jelentésből kaphatjuk meg. K. István élettársa iwiwes adatlapjának elemzése alapján találtak rá a nyomozók E. Lászlóra, illetve annak ismerősére, R. Antalra. Ők voltak azok, akiket a vádlottakkal egy időpontban fogtak el a rendőrök. E. Lászlóról a jelentés azt állítja: „Nevezettről az Iwiw internetes ismerkedési portálon lévő adatlapja alapján megállapítást nyert, hogy szélsőséges nézeteket vall. Nevezett kapcsolatait elemezve megállapítottam, hogy R. Antal a nevezett kapcsolata.” Utóbbi férfiról kiderült, hogy az egykori katonával, Cs. Istvánnal egy helyen, a debreceni Bocskai István Lövészdandárnál szolgált. Sőt, az iwiwes adatlapjáról más is kiderült: „Nevezett képeit megnézve szembeötlő, hogy rengeteg képen szerepel katonai ruhába beöltözve, fegyverrel a kezében. Megállapítható továbbá, hogy nevezett is szélsőséges nézeteket vall.” De ezen túl is több érdekes körülmény terelte a gyanút a két férfira. Az E. Lászlónál tartott házkutatás is megerősítette a rendőröket abban: valami köze lehet a gyilkosságokhoz. Ugyanis több, szélsőséges eszméket hirdető könyvet – például Zsidó uralom Magyarországon – is lefoglaltak nála. A vádirat szerint a tettesek egy kétezer köbcentis kombi Opel Astrával mentek minden egyes helyszínre. E. Lászlónak pedig egy kétezer köbcentis kombi Opel Vectrája volt, így a rendőrök azt is átvizsgálták.

A rendőrség így summázta információit egy héttel a vádlottak elfogása előtt: „A fentiek alapján feltételezhető, hogy K. István Zoltán, K. Árpád Sándor mellett R. Antal és E. László a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, köze van azok elkövetéséhez, tudomással bír a végrehajtásában és szervezésében részt vevő személyekről, a cselekmények előzményeiről, az elkövetés eszközei-
nek hollétéről.” Ehhez képest érthetetlen, hogy ha már képbe került a két férfi, és be is vitték őket, miként kerültek ki a rendőrség látóköréből.

Mint ismert, négy férfit vádolnak a 2008–2009-ben hat ember halálával végződött romagyilkosságok elkövetésével. Lapunk korábban cikksorozatot közölt arról, hogy az egyik gyanúsított, Cs. István valaha hivatásos katonaként szolgált, és ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal beszervezte. Habár ezt a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése tagadta, cikkünk megjelenése után a jelenlegi vezetés elismerte, hogy belső vizsgálatot folytattak az ügyben. Megírtuk, hogy a Cs. Istvánnal kapcsolatban álló tartótiszt számos hibát követett el, amikor érdektelennek tartotta a Cs. István által a romagyilkosságokról közölt információkat. Sőt, a nyomozás adataiból arra is következtetni lehet, hogy a tartótiszt, H. Ernő akár még tudhatott is a romagyilkosságokról.

Szenvedi Zoltán

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont