Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-09

Lázár Zoltán nem tudott revánsot venni a lóerőkön Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tereprali. Domonyvölgyben ismét az autó győzött

Visszavágót rendeztek a hét végén Domonyvölgyben: négyszáz lóerő csatázott négy lóval. Elsőre nagyon aránytalannak tűnhet a harc, de mégsem volt az. Lázár Zoltán fogathajtó-világbajnok a lovaival állt ki a dakaros Szalay Balázs autója ellen.

Lázár Zoltán mindent megpróbált ugyan, mégis a négyszáz lóerő nyert (Fotó: MH)

Másodszorra mérkőztek meg a lóerők domonyvölgyi Lázár Lovas Parkban. Éppen egy évvel ezelőtt Lázár Zoltán kihívta Szalay Balázst, hogy mérjék össze lóerőik teljesítményét. Akkor a Dakar-ralin is induló Opel Antara volt a gyorsabb, így az idén Lázár revánsot kért, és ismét kiállt négy lovával a négyszáz lóerő ellen.

A négyes fogat óriási lendülettel rajtolt, a bakon ezúttal is Lázár Zoltán ült. Ő elsősorban a fogatra figyelt, hogy ne történjen baj, a lovak ugyanis nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy autóval versenyezzenek. „Hatalmas ereje van az autónak, és bár a lovak egy idő után fáradnak, veszítenek az erejükből, azért látni, hogy hihetetlen lendülettel indulnak meg. Ebben nem maradnak alul” – mondta a hajtó, Lázár Vilmos.

A fogat kapott félkörnyi előnyt. A két versenyző a pálya ellentétes oldalán rajtolt, a célzászló pedig a közönség előtt volt, így a négyes fogatnak két, Szalay Balázsnak két és fél kört kellett teljesítenie. A nagy vágtában a lovak elfáradtak a második körre, így a dakaros a cél előtt lehagyta Lázár lovait, s fél hosszal ismét a 400 lóerő győzött. A Lázár testvérek tehát nem tudtak revánsot venni. „Az első kör után azt hittem, alulmaradunk, úgy megindultak a lovak Zolival. Aztán a második körben konstatáltam, hogy fáradnak a lovak, így sikerült beérnünk őket” – mesélte Szalay Balázs.

„A rajt után biztos voltam benne, hogy mi nyerünk – magyarázta Lázár Zoltán. – Sajnos mivel tél vége van, még szezon előtt vagyunk, a lovak nincsenek még olyan edzésben, hogy végig bírják mindkét kört. Jövőre megvárjuk a tavaszt, április előtt nem rendezzük meg a viadalt, s akkor már nem lesz esélye Balázsnak.”

KBL

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont