Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-11

Két nap után újra van fűtés és meleg víz Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Két nap után tegnap este visszakapcsolták a fűtést és a meleg vizet Tapolcán, abban a Kazinczy utcai, tízemeletes panelházban, ahol a gázszolgáltató E.ON Hungária Zrt. a ház hárommillió forintos tartozása miatt kikapcsolta az ellátást.

Nyírő Lajos, a ház közös képviselője korábban igazságtalannak és tisztességtelennek tartotta az eljárást, mert a kikapcsolásról értesítették ugyan őket, de előtte tárgyalási lehetőséget sem adott az E.ON a lakóközösség vezetőinek. Nyírő Lajos elmondta: a száz családból nyolcvan rendszeresen és pontosan fizette, fizeti a szolgáltatásokat, velük szemben „különösen durva és jogtalan” az eljárás. Közölte azt is, hogy a húsz másik család összesen 6,8 millió forintnyi közös költség befizetésével maradt el, és ha ez a tartozás „befutna”, a lakóközösség „simán” rendezhetné gázszámláját. A közös képviselő szerint a lakóközösségnek is vannak kintlévőségei, így például nyolcszázezer forintot szeretnének behajtani a város önkormányzatától, kétszázezret pedig a honvédségtől. Mint mondta: a házban az önkormányzati bérlakásokban élők közül többen nem fizetik a közüzemi díjakat, a közös költséget, és ezekért a tartozásokért végső soron a tulajdonos önkormányzatnak kell helytállnia.

Császár László, Tapolca fideszes polgármestere elmondta: a vis maior helyzetre való tekintettel az önkormányzat méltányosságból kifizette a ház tartozását. A lakóközösség később ezt a pénzt a lakáskasszából térítheti meg. Tegnap, az esti órákban visszakapcsolták a szolgáltatást, így a lakásokban újra van fűtés és meleg víz.
MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont