Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2009-07-24

Hőseinkre emlékeztet a Haditudósító

Elhallgatott tények közlésére vállalkozik az egy éve működő Haditudósító című lap. Az újság főszerkesztője Kosaras Péter Ákos, akit hagyományőrző hobbija miatt meghurcolt a liberális média.
Rövidke történetünk egyik legsikeresebb és legfelemelőbb pillanata volt, amikor egy idős hölgy a segítségünkkel lelte meg 1945-ben eltűnt testvérét – mondta Sarkady István, a Haditudósító című kéthavonta megjelenő újság felelős kiadója. Megtudtuk, hogy az asszony a keresőrovatba küldte el bátyja adatait. Az érintett lapszámok közül egy kikerült Németországba, és onnan szinte rögvest jelentkezett egy úr, aki tudatta, a kutatott magyar katona az ő temetőjükben nyugszik. A hölgy könnyek között mondott köszönetet.

Sarkady szerint az újságot – amelynek példányszáma a kezdeti ezerről ezerhétszázra hízott – elsősorban vidéken vásárolják, de Európán túl jut belőle Amerikába és Ausztráliába is. A szerzőgárda között akad neves történész éppúgy, mint lelkes kutató. Van, aki saját nevén, van, aki álnéven publikál. Örvendetes, hogy a népszerűség növekedésével párhuzamosan egyre több szemtanú jelentkezik, ők saját, a beléjük vert félelem miatt eddig elfojtott háborús élményeiket szeretnék megosztani a nagyközönséggel.

A cikkek döntő része elhallgatott, gyakorta a győzteseknek kényes és kellemetlen kérdéseket feszeget, így például szó esik bennük a szövetségesek által elkövetett jogsértésekről, és bemutatják azt is, milyen, hőskölteménybe illő módon védték a hazát a magyar katonák.

A lap főszerkesztője az a Kosaras Péter Ákos, akit hagyományőrző hobbija miatt a sárba akart tiporni a liberális média. A példátlanul gusztustalan rágalomhadjáratról anno lapunk is beszámolt, s kiállt az ártatlanul meghurcolt pedagógus mellett.
Eredeti forrás: Lázin Miklós András
Lázin Miklós András

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja