Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2010-11-12

Hamarosan meghaladhatja a kétszázat a Merapi vulkán áldozatainak száma  Bővebben a mai Magyar Hírlapban

fotó: REUTERS/Sigit Pamungkas
Az indonéziai Merapi vulkán sorozatos kitörései miatt a legfrissebb hivatalos adatok szerint eddig százkilencvenegyen vesztették életüket. A halálos áldozatok számának hirtelen megugrását a hatóságok azzal magyarázzák, hogy a korábbi statisztikában nem regisztrálták azokat, akik légzési bántalmaik, égési sérüléseik vagy más, a kitöréssel kapcsolatos betegség miatt vesztették életüket. A tűzhányó már napok óta ismét hamufelhőt lövell, és emiatt több légitársaság is arra kényszerült, hogy törölje járatait, habár egy ideje már teljesen bizonytalan a forgalom a térségben. A Jáva szigetének közepén lévő Merapi két hete kelt ismét életre, és múlt pénteken a száz éve legerősebb kitörését produkálta. A szél nyugati irányba, azaz a főváros felé fújja a hamut és füstöt, veszélyeztetve ezzel Jakarta légi közlekedését is. Szakértők szerint a Merapi működése már gyengülőben van, de felhívták a figyelmet arra is, hogy ezzel a veszély még nem múlt el. A tűzhányó egyik kitörésében például életét vesztette a vulkán „lelki őrzőjének” tartott Mbah Maridjan is, akinek a jávai lakosság többsége mágikus erőt tulajdonított. A Merapi-hegy csúcsát füst- és hamufelhő takarja, de arról nem érkeztek jelentések, hogy a lávafolyás megindult-e. Az indonéz szigetvilág az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, több kontinentális lemez találkozásának sávjában. A térségben ezért rendkívül erős a vulkáni tevékenység, és gyakoriak a földrengések. Tavaly szeptemberben a Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű rengés rázta meg Padang városát, akkor több mint ezer ember halt meg.  

MTI/MH

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont