Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2010-11-04

Hajnalban jött a tragédia Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Földrengés. Ketten haltak meg Közép-Szerbiában

Ketten meghaltak, mintegy ötvenen pedig súlyosan megsérültek a tegnap hajnali földrengésben a közép-szerbiai Kraljevóban és környékén.

A rengéseket még a vajdasági Újvidéken is érezni lehetett. A szakemberek szerint a napokban újabb földmozgásokra kell számítani a térségben.

Két halálos áldozata és mintegy ötven súlyos sérültje van annak a földmozgásnak, amely tegnap hajnalban, két óra előtt néhány perccel rázta meg a közép-szerbiai Kraljevo környékét – erősítette meg a Tanjug hírügynökségnek Ivica Dacic belügyminiszter, aki röviddel a tragédia után a helyszínre utazott. A Kraljevóhoz közeli Grdica faluban egy ötven év körüli, otthonában alvó házaspár háza összedőlt, a pár életét vesztette.

A Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengés éjjel 1 óra 56 perckor történt, középpontja a Belgrádtól 175 kilométerre délre fekvő Kraljevo közelében volt. A hetvenezer lakosú városban súlyos károk keletkeztek, megrongálódott a kórház is, ahol az éjszaka folyamán több mint száz, többnyire könnyebb sérült jelentkezett, s az orvosi ellátás után a legtöbben hazamehettek. A helyi Bum 108 rádió jelentése szerint a reggeli órákban egy újabb, kisebb földmozgás is történt. A szer­biai földrengéstani intézet négy kisebb utórengést regisztrált, ezek mindegyike nagyjából 3-as erősségű volt.

Kraljevo térségében azonnal rendkívüli állapotot rendeltek el. Ljubisa Simovic polgármester bejelentette: reggel megkezdték a lakhatatlanná vált házak felmérését, hogy lakói­kat gyorsan elhelyezhessék. A város mintegy negyedében nincs áram, a vízellátás viszont zavartalan. Az első, körülbelül húsz másodperces nagy rengést szinte az egész országban, így Belgrádban és a vajdasági Újvidéken is érezni lehetett. Több városban az emberek ijedtükben kiszaladtak az utcára, és ott töltötték az éjszakát.


Földrengés okozott pánikot Törökországban

Közepes erejű, a Richter-skála szerinti 5,3-as erősségű földrengés rázta meg Törökország északnyugati részét tegnap hajnalban, pánikot okozva a lakosság körében – jelentette az Anatólia hírügynökség. A földmozgás az Égei-tengert és a Márvány-tengert összekötő Dardanellák térségében történt. A tengerszoros partján lévő Canakkale város lakosai fejvesztve menekültek ki a házakból, és sokan az éjszaka hátralévő részét az utcákon töltötték, s parázstartó fémüstök mellett melegedtek. A város polgármestere elmondta: a hatóságokat nem tájékoztatták sem áldozatokról, sem anyagi károkról. A rengést a százötven kilométerre keletre fekvő Isztambulban is érezték. (MTI)
Szabó Palócz Attila

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont