Magyar Hírlap online

2012. május 23., szerda, Dezső
2010-11-11

Előzetesben a gázolók Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Egy egész család halt meg nemesbikken a részeg sofőr és drogos utasa miatt

Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a Miskolci Városi Bíróság azt a két férfit, aki vasárnap autójával halálra gázolt három, az út mentén közlekedő gyalogost a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikken.
Az áldozatok egyike egy kerekes székes kislány volt, akinek az életét az orvosok hiába igyekeztek megmenteni, másnap a kórházban belehalt sérüléseibe. Az idősebb férfi részegen vezetett, fiatalabb társa kábítószert fogyasztott a baleset előtt.

Több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítja a rendőrség azt a huszonhárom és negyvenegy éves férfit, akik személyautójukkal három halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okoztak a hét végén. A Miskolci Városi Bíróság tegnap mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikk belterületén történt a baleset vasárnap délután, két nő a helyszínen meghalt, egy kislány pedig súlyosan megsérült. A férfiak Hejőbába felé haladtak autójukkal, amikor elsodorták az út szélén haladó gyalogosokat. A hatvanhárom éves asszony és a harminchat esztendős lánya a helyszínen meghalt, a kerekes székben tolt tizenhárom éves kislány életéért hiába küzdöttek az orvosok, a gyermek hétfőn meghalt.

A vizsgálatok megállapították, hogy az autót vezető negyvenegy éves férfi ittas állapotban ült a volán mögé, huszonhárom éves társa pedig kábítószer hatása alatt állt a baleset pillanatában. A sofőr feltehetően rosszul választotta meg a haladási sebességet, ezért a kocsi az út jobb oldalára sodródott, majd hátulról ütötte el a három, vele azonos irányban közlekedő gyalogost.

A Miskolci Városi Bíróság december 10-ig rendelte el a két férfi előzetes letartóztatását. A döntés indoklásaként közölte: a gyanúsítottak esetében fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a bizonyítás megnehezítése.
MH-összeállítás

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

DÁNIEL PÉTER MEGGYALÁZTA HORTHY MIKLÓS ÚJ SZOBRÁT

Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Zsugorodás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont