
Kényszerleszállást hajtott végre tegnap a szingapúri repülőtéren a Qantas ausztrál légitársaság utasszállítója. Az első hírek még arról szóltak, hogy az Airbus A380-as típusú gép az indonéziai Batam szigete felett lezuhant, a Qantas azonban hamar cáfolta ezt. A pilóta motorhiba miatt az egyik hajtómű leállítására kényszerült, ennek ellenére a gép a szingapúri repülőtéren sikeres kényszerleszállást hajtott végre. A városállam hatóságai közölték, hogy a gépen tartózkodó 433 utasnak és a huszonhat fős személyzetnek nem esett bántódása. A motorhiba a Szingapúrból való felszállás után történt az indonéz légtérben. A hajtóművet gyártó brit Rolls-Royce cég részvénye az incidens miatt meredeken, öt százalékkal gyengült a londoni értéktőzsde tegnapi kereskedésében. A gép motorjáról a leszállás után közzétett felvételek tanúsága szerint ugyanis jelentős méretű részegységek hiányoztak belőle. Indonéziában állítólag meg is találták a hiányzó részeket, de ezt hivatalosan nem erősítették meg.
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont