A nyomozati iratok viszont a főügyészhelyettest cáfolják.
Csecserics István tegnap a távirati irodával azt közölte: a romagyilkosságok és más bűncselekmények elkövetésével nemrégiben megvádolt négy emberen kívül fel sem merült mások neve, vagyis a vádiratban leírtak az irányadók. Hangsúlyozta, hogy minden alapot nélkülöz lapunk állítása. A cikkben foglaltakat a megyei főügyészség helyettes vezetője fantáziálgatásnak, újságírói zavarkeltésnek nevezte. A romákat ért támadások ügyében négy embert gyanúsított meg a rendőrség, ők négyen kerültek előzetes letartóztatásba, s ők ülnek majd a hamarosan kezdődő perben a vádlottak padján - nyomatékosította Csecserics István. Csécsi Soma, a romagyilkosságokat vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes szóvivője az MTI megkeresésére tegnap azt mondta, hogy mivel az ügyet vádemelési javaslattal az idén szeptemberben átadták a Pest Megyei Főügyészségnek, a vonatkozó szabályok szerint az NNI már nem jogosult erről nyilatkozni.
Lapunk tegnapi cikkében - dokumentumok közlésével is - feltárta, hogy körülbelül egy héttel a romagyilkosságokkal azóta már megvádolt négy férfi elfogása előtt „képbe került” további két férfi: R. Antal és E. László. Az egyik - lapunkban közölt - rendőri jelentésben az áll, hogy a két férfi „a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, köze van azok elkövetéséhez, tudomással bír a végrehajtásban és szervezésében részt vevő személyekről, a cselekmények előzményeiről, az elkövetés eszközeinek hollétéről.”
A most bemutatott, lapunk birtokában lévő dokumentum alátámasztja, hogy E. Lászlót nem máshol, mint a Perényi 1 nevezetű szórakozóhelyen fogták el, a többi gyanúsítottal együtt. És miért? Az irat erre is választ ad: „mivel a nevezettel szemben az NNI bűncselekmény alapos gyanúját állapította meg.” De említhetnénk azokat a dokumentumokat is, amelyek az R. Antalnál tartott házkutatásokról szólnak. A rendőrség nemcsak a férfi balmazújvárosi lakását, de a munkahelyén, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárban lévő irodáját is feldúlta. És miért? Mert a rendőrség bizonyítékokat gyűjtött a romagyilkosságok ügyében. Innentől kezdve érthetetlen Csecserics István felháborodott nyilatkozata, mely szerint fel sem merült az ügyben a négy vádlott nevén kívül senki másé. Az viszont tény: az ügyben jelenleg a vádirat az irányadó. A 2008 és 2009 között elkövetett, hat áldozat halálával végződött, romák ellen elkövetett sorozatgyilkossággal a Pest Megyei Főügyészség K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és az egykori katonát, Cs. Istvánt vádolja. Az ügyben a Pest Megyei Bíróság Miszori László vezette tanácsa vélhetőleg jövő márciusban kezdi el az elsőfokú tárgyalást.


Nem vizsgálták a rasszista indítékot?
A magyar hatóságok nem léptek fel hatékonyan a romákat ért erőszak ellen Magyarországon – állapította meg az Amnesty International a 2008–2009-ben romák ellen elkövetett támadássorozatra és más esetekre kiterjedő kutatása alapján. A tegnap sajtótájékoztatón ismertetett jelentés szerint a rendőrök elmulasztották az esetleges rasszista motiváció kivizsgálását. A szervezet megkereste az áldozatok hozzátartozóit, a helyi hatóságok és a rendőrség képviselőit, ügyészeket, bírókat, ügyvédeket és az állami hatóságok képviselőit. Szerintük súlyos hiányosság, hogy az áldozatok nem kapnak megfelelő pszichológiai, szociális és jogi támogatást. Ezt alátámasztották a meggyilkolt Csorba Róbert sajtótájékoztatón jelen lévő hozzátartozói is. (MTI)
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont