Magyar Hírlap online

2010. szeptember 02., csütörtök, Rebeka , Dorina
2010-02-19

Bosszút állt az iskolás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Egy pedagógust megölt az a német diák, akit végül a többi tanár fegyverzett le

A rossz jegyek miatt akart bosszút állni egykori tanárán az az ámokfutó, aki tegnap késsel gyilkolt, majd pisztollyal lövöldözött egykori iskolájában Németországban.

A mentők a sérült pedagógust még életben találták, de megmenteni már nem tudták, belehalt sérüléseibe.

Meghalt egy tanár tegnap, amikor huszonhárom éves támadója késsel és pisztollyal rontott a ludwigshafeni szakképző iskola oktatóira Németországban. A tettest a többi pedagógus fegyverezte le, majd a rendőrség őrizetbe vette. A kiérkező mentősök a súlyosan sérült, ötvennyolc éves tanár életét már nem tudták megmenteni.

A hatóságok tegnap kora délután arról tájékoztatták az újságírókat, hogy a riasztópisztollyal is felfegyverkezett fiatalember délelőtt tíz óra után hatolt be az iskolába. Mivel az intézmény volt diákjaként nagyon jól ismerte a helyszínt, előbb egy melléképületbe ment, ahol az általa később meggyilkolt egykori tanárát kereste. Amikor rálelt, késével súlyosan megsebesítette. Miután leszúrta egykori tanárát, a merénylő az iskola főépületébe ment, ahol pisztolyából több riasztólövést adott le, de ekkor már beleütközött a kiérkezett rendőrökbe.

A rendőrség tájékoztatása szerint a ludwigshafeni szakképző iskola volt diákja később, a kihallgatása során beismerte tettét. Vallomásában kitért arra is, hogy azért akarta megölni egykori tanárát, mert annak idején rossz jegyeket kapott tőle. A hatóságok arról tájékoztatták a sajtót, hogy az ámokfutó nem állt pszichiátriai kezelés alatt. A tanítást felfüggesztették, az iskolát több napra bezárták. A történtekről azonnal tájékoztatták Kurt Becket, Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnökét, aki az eset időpontjában épp a tartományi látogatásra érkező Horst Köhler államfővel találkozott.


Ámokfutók Németországban (2009)

- Március 11. - Egy tizenhét éves fiú tizenöt embert gyilkolt meg: kilenc diáktársát és három tanárát, majd menekülése közben három járókelőt

- Május 11. – Egy tanulót sebesített meg a Bonn közelében fekvő, Sankt Augustin középiskolájában a támadó. Egy tizenhat éves diáklányt gyanúsítanak

- Szeptember 17. – Ansbachban egy tizennyolc éves tanuló fejszével tört be a Carolinum gimnáziumba, majd Molotov-koktélokat robbantott az épületben. Kilenc diák és egy tanár sérült meg


Jobbik-szimpatizáns a majdnem ámokfutó?

A képen bal oldalon S. Ábel látható

Morvai Krisztina, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselőjének társaságában látható az egyetemi, bevásárlóközponti tömeggyilkosságok előkészületeivel gyanúsított S. Ábel (balról az első) azon a fényképfelvételen, amelyet tegnap egyik olvasónk juttatott el szerkesztőségünkbe. A fotó információink szerint a párt 2008. október 23-i, fővárosi rendezvényén készült, amelyen Morvai Krisztina több érdeklődő társaságában látható, amint – vélhetően kérdésekre válaszolva – élénken gesztikulálva, jó hangulatban magyaráz. A fényképpel összefüggésben megkerestük a Jobbik Magyarországért Mozgalom illetékes képviselőjét is: „Pártunk nyilvános rendezvényein bárki megjelenhet, nem ellenőrizzük a látogatók politikai hovatartozását. S. Ábel nem tagja szervezetünknek, és soha nem is állt semmilyen hivatalos kapcsolatban a párttal” – mondta lapunknak Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója. Az atv.hu néhány nappal ezelőtt megszólaltatott egy neve elhallgatását kérő egyetemistát, aki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán évfolyamtársa volt S. Ábelnek. A fiatal tanuló elmondta: „Közös ismerősünk szerint többször is ellátogatott jobbikos rendezvényekre, tehát a szélsőjobboldali eszmékhez való kötődés jellemezte. Idővel azonban a Jobbikot is meggyűlölte, mint minden más szervezetet” – mondta az atv.hu névtelen beszélgetőtársa. A témával kapcsolatban megkerestük a BRFK sajtóreferensét is, aki érdeklődésünkre elmondta: „A nyomozás szempontjából ez a legteljesebb mértékben irreleváns”, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben sem vizsgálja egy nyomozás érintettjeinek politikai szimpátiáját avagy antipátiáját. A huszonkét éves egyetemistát huszonkét rendbeli emberölés előkészülete és egy rendbeli garázdaság miatt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. (MH)

MH-összeállítás

 


Belépés




Belépés | Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Ember Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Alaposan bekattant a volt szocialista Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Gyurcsány és Bajnai hazugságai téphették meg az idegeit

Gergényi az elszámoltatás küszöbén Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A korábbi budapesti főrendőrt is meghallgatná a 2006-os véres eseményeket vizsgáló bizottság

Végre! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Menekülne a népharag elől az MSZP Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Navracsics Tibor: Az országpusztító szocialisták az önkormányzatokban építenék újjá magukat

TILTAKOZNAK A SZOCIALISTÁK TÓTH JÓZSEF JELÖLÉSE ELLEN

MSZP: „A Fidesz újabb ocsmány trükkje”

Agassi kérdez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Pribékek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ÁMOKFUTÓ GYILKOLT POZSONYBAN

Egy roma család hat tagját lőtte le egy középkorú férfi

A székházat megvédeni nem kell félnetek... Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kétszer is beszélt Gyurcsány az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel