Hat évre ítélték Varga Gergelyt, akit mind a hét vádpontban bűnösnek találtak

Hat év börtönbüntetésre ítélte első fokon a hivatali visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolt Varga Gergelyt, volt kerületi ügyészt, korábbi ügyészségi szóvivőt tegnap a Fővárosi Bíróság. Kalina József bíró a Varga ellen felsorakoztatott mind a hét vádpontban bűnösnek találta a fiatalembert: az ítéletet vesztegetés, befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés, bűnpártolás és csalás miatt mondta ki. A határozat nem jogerős.
Varga Gergely az ítélet kihirdetése előtt az utolsó szó jogán elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért az ügyészségtől, volt munkatársaitól, az igazságszolgáltatás dolgozóitól. Sírva, könnyektől elcsukló hangon Júdáshoz hasonlította magát, aki pénzért elárulta Jézust, majd megbánta tettét, de akkor már hiába vitte vissza az aranypénzt, a lelkén nem könnyíthetett. Az utolsó szó jogán öngyilkossági kísérletéről is beszámolt: augusztusban próbálkozott sikertelenül, de harminc órán át eszméletlen állapotban volt. A vád szerint Varga anyagi ellenszolgáltatás fejében – hivatali hatalmával visszaélve – ügyészként közbenjárt bevont jogosítvány visszaszerzése, garázdaság miatt indult eljárás megszüntetése, előzetes letartóztatásban lévők szabadlábra helyezése érdekében. Az egyik vádpont szerint – amit két férfi vallomása is alátámaszt – az ügyészként eljáró Varga a bírósági folyosón ajánlotta fel: egy-egy millió forintért elintézi nekik, hogy ne kerüljenek börtönbe. Vargát azzal is vádolták, hogy egy csalási ügyben vádlott nőnek felajánlotta: anyagi és más ellenszolgáltatás fejében csak felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz neki.
Vörös festékkel öntötte le a frissen avatott szobrot
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont