2010-05-04
Az őszig kell várni a fotóst elverő rendőr elítélésére

Molnár Miklós orvosszakértő nem tartja kizártnak, hogy Éberling András, a Magyar Nemzet fotóriporterének korábbi fájdalmai a 2006. június 3-i Újpest–Székesfehérvár-focimeccs utáni rendőri bántalmazásból erednek. A pótmagánvádas eljárás tárgyalásán tegnap Molnár a Fővárosi Bíróságon elmondta, hogy a tonfa alkalmas a sérülések előidézésére. A sértett ügyvédje, Futó Barnabás tájékoztatása szerint bár a sérülés nem tartozik a nyolc napon túl gyógyulók közé, ez is elég a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás megállapításához.
Éberling azzal vádolja B. Eleket, hogy a mérkőzés után az egyik drukker megbilincseléséhez felvett „sünalakzatot” elhagyta, tonfával megütötte, és a bal kezét kicsavarta. A rendőr azzal védekezik, hogy a fotós túl közel ment az intézkedő rendőrökhöz, és felszólításra sem hátrált vissza. A riporter segítségére sietett a Blikk egyik fotósa – aki előbb megörökítette a jelenetet –, őt gázspray-vel lefújták. Három rendőrt hallgattak meg tanúként, ők egyöntetűen azt mondták, az eltelt hosszú idő miatt már „nem igazán emlékeznek az esetre, ráadásul azóta sok minden történt”. Kósa Zsuzsanna bíró többször megkérdezte mindhármuktól, hogy egy rendőr milyen indokkal hagyhatja el a „sünalakzatot”, s mindannyian a támadó szándékot válaszolták. Arra azonban nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy mi számít támadásnak, többnyire azt emlegették, ha valaki túl közel – 3-5 méterre – megy az alakzathoz. A vallomások szerint először azonban figyelmeztetni kell az illetőt, és csak ezután lehet a gumibottal eltolni. Az eltolás még nem számít erőszaknak, de az ütés már igen.
Az eset után a fotós feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, de a hatóság megszüntette a nyomozást. Ezután indított pótmagánvádas eljárást, s a tárgyalássorozatot tavaly novemberben kezdték. A tárgyalást a bíróság szeptemberre napolta el, várhatóan akkor hirdet ítéletet.
Szeredi Helga