Labdarúgás. A „francia–angol” Wenger szerint csapata továbbjut a Porto ellen
A héten folytatódik a Bajnokok Ligája, ma és holnap már a nyolcaddöntők visszavágóit rendezik. Ma este az Arsenal–Porto és a Fiorentina–Bayern München mérkőzésre kerül sor, holnap a Real Madrid a Lyont, a Manchester United az AC Milant fogadja.

A portugál bajnok egygólos előnnyel érkezik Londonba, miután az első találkozót a Porto 2–1-re megnyerte. „Csapatként veszítünk, és csapatként győzünk. A Porto jól játszott, de van esélyünk, hogy a visszavágón megfordítsuk az állást. Meg vagyok győződve arról, hogy sikerülni fog”– mondta az első meccs után Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. Az idegenben lőtt góljuk sokat érhet, hiszen 1–0-s győzelemmel már ők jutnának a negyeddöntőbe.
Wenger legnagyobb problémája jelenleg Fabregas játéka. Az Arsenal középpályása térdsérüléssel bajlódik, s jelenleg kevés az esély arra, hogy ott legyen a kezdőben. „Csak akkor kockáztatom meg a játékát, ha a sérülése rendbe jön. Erre sajnos nagyon kicsi az esély” – mondta a csapatkapitányról Wenger. Pedig az Arsenalnak nagy szüksége lenne a játékára, hiszen, ahogy Wenger is mondta, „fantasztikus labdarúgó, fantasztikus hozzáállással és elkötelezettséggel”. Tizennégy gólt és tizenöt gólpasszt jegyez a bajnokságban, „s amit sokan elfelejtenek, hihetetlen munkabírású” – tette hozzá a menedzser.
A Porto az Arsenal elleni győzelmet követően egy-egy győzelmet és vereséget ért el, míg szombaton hazai pályán az Olhanense ellen 2–2-vel melegített a BL-re. A Porto jelenleg harmadik hazája bajnokságában, és kevés esélye van a címvédésre, hiszen a listavezető Benficától már 11 pont a lemaradása.
A Fiorentinára hasonló feladat vár, mint az Arsenalra. A firenzei csapat az odavágón, Münchenben szintén 2–1-es vereséget szenvedett. Nehéz dolga lesz Cesare Prandelli csapatának, de Marcello Lippi szerint van esély arra, hogy kiejtsék a Bayernt.
„Ne feledjük el, hogy a Fiorentinának 1–0-s győzelem is elég. Kis szerencsével s nem olyan nevetséges játékvezetéssel, mint az első meccsen Prandelli csapatának megvan az esélye a negyeddöntőre” – mondta az olasz szakember. Mint emlékezetes, a Bayern győztes gólját Klose többméteres lesről szerezte.
Arrigo Sacchi, az olaszok korábbi szövetségi kapitánya is hasonló véleményen van. „A Fiorentina továbbjuthat, de ehhez tökéletes meccset kell játszania. Félre kell tennie az olasz labdarúgás jellemző tünetét, az önbizalomhiányt. Nemzetközi szinten amelyik csapat irányítja a játékot, általában az nyer” – vélekedett Sacchi.
A Fiorentina négy bajnokit játszott az odavágó óta, s csupán a Livornót tudta legyőzni. Szombaton a Juventus ellen tartott főpróbát, amely nem sikerült, hiszen 2-1-es vereség lett a vége. A Bayern átvette a vezetést a Bundesligában, s szombaton 1–1-gyel melegített Kölnben.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő:
Arsenal (angol)–Porto (portugál), London (Tv.: Tv2, 20:45), Fiorentina (olasz)–Bayern München (német), Firenze (Tv.: Digi Sport, 20:45)
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett