Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-09

Az egriek a Partizannal csatáznak az elődöntőért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vízilabda

Várható volt, hogy nehéz ellenfelet kap az Euroligában az egyetlen állva maradt magyar csapat, a ZF Eger.

A sors a belgrádi Partizant hozta az egriek útjába. Így, sikeres szereplés esetén, a város újabb hősökkel gazdagodhatna.

Az első mérkőzést Egerben rendezik március 24-én, a visszavágó április 14-én lesz a szerb fővárosban.

„Tudtuk, hogy ilyen szinten és ilyen erős mezőnyben nem is álmodozhatunk könnyű ellenfélről. Panaszként csak annyit, nem jó, hogy nálunk van az első mérkőzés. Annak viszont kifejezetten örülünk, hogy nem a címvédő Kotort kaptuk ellenfélnek. Az olimpiai bajnok Kiss Gergő és Steinmetz Ádám montenegrói együttesét mindenképpen el akartuk kerülni, ez sikerült – mondta Halmos R. Péter, az egri csapat ügyvezető elnöke. – Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a világ egyik legjobbjának számító és a csoportjában mind a hat meccsét megnyerő ellenfelünk dolgát.”

Az Eger – csoportmásodikként végezve az olasz Pro Recco mögött – a háromból egyedüli magyar gárdaként jutott be a nyolc közé, ugyanez nem sikerült sem a bajnok Vasasnak, sem pedig a Honvédnak.

A három magyar olimpiai bajnokot, Benedek Tibort, Kásás Tamást és Madaras Norbertet is felvonultató Pro Recco a Partizan mögött másodikként végző montenegrói Budvával került össze. 

A negyeddöntő párosítása:
ZF-EGER–Partizan Beograd (szerb), CNA Barceloneta (spanyol)–Jug Dubrovnik (horvát), Pro Recco (olasz)–Budva (montenegrói), Herceg Novi (montenegrói)–Primorac Kotor (montenegrói). A római sorsoláson az is eldőlt, hogy az Eger–Partizan-párharc továbbjutója – a négy között, a sorozat legjobbjait felsorakoztató torna egyik elődöntőjében – a Pro Recco–Budva-csata győztesével találkozik.

SM

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont