Magyar Hírlap online

2010. szeptember 02., csütörtök, Rebeka , Dorina
2009-10-15

A biciklisek sok kiváló ötletét lekezelte az IRM Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Arra kérte a Magyar Kerékpárosklub (MK) a kormányt, hogy ne tárgyalja a tegnapi ülésén a KRESZ módosítását, mert az nem tartalmazza az összes szükséges, a kerékpáros közlekedést segítő pontot.
A kerékpárosklub nehezményezte, hogy bár 2007 óta tárgyal az illetékesekkel a kerékpárosokat érintő szabályok módosításáról, csak hétfőn derült ki, hogy a rendelet egyik felelőse, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nem támogatja a javaslatcsomag legfontosabb pontjait. Sérelmezte azt is, hogy a tárca nem a szakmai egyeztetéseken jelezte ellenvetéseit, s így a végső változatban nincs egyetértés. A bringások az Országgyűlés előtt tiltakoztak.

A közlekedési tárca kezdeményezésére az idén augusztusra megszületett az a KRESZ-tervezet, amely tartalmazta szinte az összes szükséges változtatást a kerékpárosok közlekedésének biztonságosabbá tételéhez. Az IRM olyan pontokat hagyna ki a javaslatból, amely miatt az MK tiltakozik, és inkább további közös munkát javasol. A módosításból kikerült javaslatok között van a kerékpárok szoros jobbra tartásának feloldása is.

Bár a Bebiciklizés nevű akciójával az MK már elkezdte az oktatást, ma bővíti kapcsolatait: a krakkói nemzetközi találkozón egyebek mellett módszert kíván találni a biciklisták további oktatására. Tény, hogy a kerékpárosok is sokszor szabálytalankodnak, de László János MK-vezető szerint, ha jó a szabályrendszer, akkor jobban buzdítják egymást az előírások betartására.

A biciklisek között egyébként sokféle hír kering arról, mennyiben vonatkoznak rájuk a jelenlegi KRESZ szabályai, mert azok számos ponton nem egyértelműek, rendőri intézkedés során vitára adnak okot.

Közben kiderült, a felújított Margit hídon két kerékpáros sáv lesz. Emlékezetes, korábban arról szóltak a hírek, a városháza csak egyet akar megépíteni.
Zoltai Anikó

 


Belépés




Belépés | Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Ember Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Alaposan bekattant a volt szocialista Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Gyurcsány és Bajnai hazugságai téphették meg az idegeit

Gergényi az elszámoltatás küszöbén Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A korábbi budapesti főrendőrt is meghallgatná a 2006-os véres eseményeket vizsgáló bizottság

Végre! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Menekülne a népharag elől az MSZP Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Navracsics Tibor: Az országpusztító szocialisták az önkormányzatokban építenék újjá magukat

TILTAKOZNAK A SZOCIALISTÁK TÓTH JÓZSEF JELÖLÉSE ELLEN

MSZP: „A Fidesz újabb ocsmány trükkje”

Agassi kérdez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Pribékek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ÁMOKFUTÓ GYILKOLT POZSONYBAN

Egy roma család hat tagját lőtte le egy középkorú férfi

A székházat megvédeni nem kell félnetek... Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kétszer is beszélt Gyurcsány az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel