Az A38 Hajón tartott rendezvényen az emberi jogok helyzete volt a téma. Horn Gábor szerint a rasszizmus a legfelsőbb szinten is megjelent.
Az SZDSZ-es politikus állítja: a rasszizmus a „legfelsőbb szinten, zártkörű kormányüléseken” is megjelent. Érdemi részleteket azonban erről nem kívánt nyilvánosságra hozni.
A volt kormányfő újabb kirohanása Fidesz elnöke ellen
Navracsics Tibor: Az országpusztító szocialisták az önkormányzatokban építenék újjá magukat
Kétszer is beszélt Gyurcsány az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel
Nagyvonalú volt a fővállalkozóval, majd milliókat kaszált az álcivil polgármester és felesége
A rádió elnökének tanúvallomása cáfolja Gergényit
Kamerafelvétel is igazolja, hogy a kínai Csao Fej ölte meg a 21 éves diáklányt
A Nemzet Sportolója, az ötszörös olimpiai bajnok úszó Szent István-díjat kapott
Így kaszált a szocialisták volt szociális minisztere